Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818

anyagi segélyezése által hathatósan befolyt. ') Az iskola pe­dig viszont engedve a hálaérzet hatalmas indokának a lehe­tőség mértéke szerint mindent elkövetett, hogy védnökének szeretetére és pártfogására magát érdemesítse. Az ilyképen kifejlődött viszonyt tisztelettel őrizte meg az iskola és biz­tosították az iskola első védnökének nagylelkű utódjai. a) Az iskola az elöljárósághoz való viszonyát olyképen fogván fel, hogy önállóságának biztosítása mellett annak hathatós pártolására számíthatott, megkezdő szerény műkö­dését, és a tiszta öntudat, erélyes munkásság, de főleg a szilárd kitartás által vezéreltetve a cselekvés terén megfe­lelt hivatásának. 1. Gyűlések. Az iskola működése rendes, rendkívüli és bizottsági gyűléseken nyilvánul. a) A rendes gyűlések hetenkint egyszer éspedig vasárnapon az elöljáróság által kitűzött helyen tartatnak meg. A gyűléseket az év elején az elnök nyitja meg bekö­szöntő beszéddel, melyre tárgyat a körülmények állása nyújt. A megnyitó gyűlésen kezdetben jelen voltak az igazgató mint védnök, valamint a többi elöljárók is, mint az iskola ügyéért buzgó látogatók. Későbben azonban, midőn az iskola már a nemes irányú haladás jelenségeit tüntette fel, az elöl­járók látogatásai elmaradtak. •) V. ti. főleg It. II. 1. Fej. 3ü -10. I.-) Lásd. évk. Isii. május 31-én rk. gy. *) Kivételes esetekből hetenkint többször is tartattak. így intő­ben „Jaisz ügyeit* gyors lefirdítása végett, egy botig naponkint jöttek össze a tagok. .Ki látni akarja — ezeket mondja az évkönyv — ki meg­győződni kivált felőle, mily buzgó lelkesedéssel karol föl ez évi tagság mindent, — bármily nehéz munkát g fáradságot igényel csak Iskolánk sz. ügyét közelebbről érdekelje, csak e gyűlésre tekintsen. A szóban levő könyv átfordításának legfőbb egy hét alatt meg kell történnie, s e rendkívüli siettetés senkit sem ijesztő vissza az üdvösnek ismert válla­lattól." Lásd évk. 1815. november 30-án VI. r. gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom