Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Egyptom
GYPTOM. XXIV. FEJEZET. Az erények, melyek alapján Egyptom fölemelkedett. fi TÖRVÉNYHOZÁS BEFOLYÁSA AZ ERKÖLCSÖKRE, Egyptom Európa, Ázsia s Afrika között, a világ bölcsője mellett, arany,- fűszer- és terményekben gazdag tájak központján feküvén, műveltsége által emelkedett ki a többi népek fölött. Egy nagy, hajózható folyam, mely az ország kiterjedésének hosszában elnyúlik, s azt időszaki kiöntései által megtermékenyíti, és a természettől termékeny s a Nilus vizének visszafolyása után az égető nap által hevített talaj : e két ok egyesülve oly jólétet kölcsönzött Egyiptomnak, hogy egy ország sem versenyezhetett vele az embernek szükséges élelmi szerek előteremtésében. 1.) Az olyannyira kényelmes földmívelés, hogy csak a magot kelle elvetni, és dús aratást lehetett várni; a földművelőknek nyújtott szabadalmak ; sőt az adómentességek, melyeket élveztek: mindez kedvezőleg folyt be a mezőgazdasági jólét kifejlésére. Rozs és árpa fölöslegben volt itten ; s míg az irás szerint ős idők óta a népek éléskamráját képezé Ínség idején, a történelem a későbbi századokban Perzsia és; Italia magtáraként tünteti elénk. A gondviselés arra használta fel e termékenység előnyeit, hogy az egyptomit földéhez kösse, *) *) Justin, II. k. 1 f. Leroy, a történelem kath. bölcsészete. 18