Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Judea
242 kát futó homokra ; némely magyarázók szerint e szavaknál egy a dombon virágzó lakásra, és egy a domb alatt árvíz rombolta kunyhóra mutatott. Midőn a szamariai asszonytól vizet kér, tanítását az élő viz forrásának képében ecseteli.“1) Jézus Krisztus ezen tanítói küldetését egész kiterjedésében teljesíti tanainak magasztossága, alapossága s alkalmatossága által. Az isteni tanító ezen bálványozásba sülyedt világnak, mely az igaz Isten ismeretét elvesztő, s mely feledve eredetét, magát öröknek tartja, és félreismeri az alkotó kezet, mely neki létet adott, a fentartó kezet, mely élteti, emlékébe visszaidézi az egy Isten alaphitágazatát, a ki három személyében: az Atya, minden dolog teremtője, a Fiú, az emberiség megváltója és a Szentlélek, fentartója azon élet által, melyet mindenüvé lehel. „Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged — így az Istenhez — egyedül igaz Istent, és a kit küldöttéi, Jézus Krisztust.2)“ És máskor hozzá teszi, midőn az emberekhez szól: „Egy a ti Atyátok, ki mennyekben vagyon.3)“ „Mester, — szólítja meg Nikodemus, mi tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul.“ Jézus azonnal megerősíti e vallomást, megtanítván őt a megtestesülés és megváltás titkára. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adá, hogy minden, a ki ő benne hisz, el ne veszszen, hanem örök élete legyen . . . Valamint Mózes fölmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy kell fölmagasztaltatnia az ember fiának is. És én ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzok.4)“ És midőn apostolainak tudtul adá, hogy a Szentlelket el fogja küldeni, hozzáteszi : „Az igazság lelkét, ki az Atyától származik.5)“ Az Isten iránti szeretet száműzetett a szivekből. A legfőbb Úrnak imádása megszűnt a nemzetek között ; a felebaráti szeretet eltűnt az emberek köréből ; mindnyá- *) *) Chateaubriand, Génie du christianisme 4. part. liv. III. ch. I, s) Ján. 17, 3. 8) Máté 23, 9. *) Ján. 3, 14,—16.-12, 32. 6) Ján. 15, 26.
