Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Judea
238 kellett tehát, hogy ő mind a szenvedéseket istenítse; szükségképen a szenvedés nemeit is kellett istenítenie. A világ végül azokat monda boldogoknak, kik gazdagok, hatalmasok, dicsőséggel tetézettek, örömben élnek s az élet gyönyöreit élvezik; azokat dicséré, kik a szenvedés keserű kelyhét nem izlelék, kiknek nyugalmát fájdalom sohasem zavarta. Ellenben Jézus, isteni tanaira oktatván a népeket, mondá: ,.Boldogok, a kik szeretik a szegénységet s a szív tisztaságát ! övék a mennyek országa, s meglátják az Istent. Boldogok, a kik sírnak és irgalmasok, mert megvígasztaltat- nak és irgalmasságot nyernek. Boldogok, kik üldözést szenvednek, mert jutalmuk bőséges a mennyekben.“1) Ezzel egy új földi uralomnak, új földi boldogságnak alapját tévé le, és egyúttal kijelölte a mennyei öröm s jutalom feltételeit. Az emberinem a bűnnel együtt magára vonta a halált; egyedül egy tiszta, isteni áldozat fölajánlása vala képes azt — kiengesztelvén a bűn végtelen gonoszságát, — a megsemmisüléstől és haláltól megmenteni. Jézus volt ezen önkény tes áldozat, ki eleget tett a valódi bűnösért, és létét saját feláldozása által biztosítá. Ő volt tehát teljes joggal az emberiség Kiengesztelője és Megváltója. Mint Főpap — a mint a királyi látnok nevezé, — miután Atyjának, az Istennek imádsága áldozatát bemutatta, a világ megváltására életét hozza áldozatul. jÍRISZTUS, A NÉPEK TANÍTÓJA. A hajdankor bölcsei a Messiást, mint oly jeles tanítót várták, ki a világnak a valódi bölcseséget meghozandja. A pogányok azt hitték, hogy a jósdák azért szűntek meg magukat hallatni, mert az isteni jósda kezdett beszélni. A zsidók mint a szó és tett hatalmas prófétáját, mint fölvilágosodott tanácsadót várták. „Az Űr — mondá Mózes — *) Máté 5. f.
