Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Judea
234 miel leánya; ez sohasem távozott a templomból, és Istennek bojt- és imával szolgált éj és nappal. Ez ugyanazon órában odajővén, bálát ada az Úrnak, és szóla a gyermekről mindazoknak, kik várják vala Izrael váltságát.1) jÍRISZTUS AZ EMBERISÉG KIENGESZTELŐJE ÉS MEGVÁLTÓJA. Isten fia a bún által megsebzett emberiség gyógyítására jött ; azért nem a nagyság diadalivén, hanem a megaláztatások sötét kapuján át lépett a világba. „Különben, elmondhatjuk egy jámbor Íróval, hogy egyátalában nem volt valami nagy Istenre nézve emberré lenni; ez csak megalázás műve lehetett. Következőleg megegyezett az isteni tervvel, hogy miután emberré alázta magát, leereszkedjék az emberek leg- alacsonyabbikáig. Szándékának nagysága és tökéletessége, ha szabad úgy szólanom, megaláztatásának nagysága- és tökéletességében állott. Ő közbenjárói tisztének teljesítésére jött; egyesítenie kellett tehát a két szélsőséget, melyeket örvény választott el; s e szerint isteni nagyságát vagyis szentségét az ember teljes nyomorával összekapcsolnia. Magára kellett tehát vennie a nyomort legalantabb fokában, s magában egyesítvén a bűn minden következményeit és külsőségeit, nemcsak emberré, hanem a szégyen és szenvedés emberévé lennie, hogy a valódi emberiség élő megtestesülése legyen, — azon nyomorúságos emberiségnek, melyet szenvedélyeink és hiúságaink játékszíni füstaranyba burkolnak, de mely alapjában s a valóban jajjal teli, siralmas, gyalázatterhelt még a bíbor s virágok alatt is; végre olyannak, a milyen Jézus Krisztus volt, ki a népnek bemutatta- tott ; meg volt koronázva, de tövisekkel; fel volt díszítve, de rongyokkal; jogara volt, de nádból; kit király gyanánt *) Lukács, 2. f.
