Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Tizedik eléadás. A keleti tanulmányokról. I. Szakasz. A szent irodalom
377 előre haladó ösvényt követtünk és ezen haladás minden esetben maga az előítéletek eltávolítása, az ellenvetések megcáfolása, s az igazság megerősítése volt. Csak azt akarom még megjegyezni, hogy a különféle tudomány-szakoknak, melyeket ezen eléadásomban ösz- szefoglaltam sajátos alkalmazása mindenkit azon meggyőződésre birand, hogy azok még ezen korlátolt alakjokban is a fejlődés ugyanazon hatalmával és ugyanazon bizonyító erővel birnak. A tapasztalás már rég meggyőzött arról, hogy minden szöveg , melyet a katholikusok a protestánsok által megtámadott tanaik védelmére fölhoznak, ki fogja állani azon szigorú bírálatokat, melyeknek az újabb tudomány minden kétségbevont helyet alávetni akar. Ez azonban az ágazatos és vitázó hittudomány köréhez tartozik, melybe nem bocsátkozhatunk. Az isteni ige tanulmányozása és az igazságai fölött való elmélkedés bizonyára legnemesb foglalkozásunk. Ha azonban e tanulmány szilárd alapelvek által vezéreltetik és alapos kutatás által támogattatik, úgy a mathematikus értelmi örömét egyesíteni fogja a költő elragadtatásával s az épülés gyönyörnek új és új forrását tárja föl, melyek közül néhányat legközelebbi értekezésemben önöknek megnyitni remélek.