Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Tizedik eléadás. A keleti tanulmányokról. I. Szakasz. A szent irodalom
342 amazok vezették, megismertető évenként a közönséggel egy évi értesítőben, mely a tudósok érdekeltségét az első közléstől kezdve egészen a herculesi mű befejezéséig ébren tartá. Misem szokottabb, mint az, hogy bennünket, kik Rómában lakunk, és főkép azokat, kik ily dologban hatalommal rendelkeznek, arról vádolnak, mintha minden itészeti kutatás elé, különösen a bibliai irodalomban akadályt gördítenénk, s azokat, kik vele foglalkoznak elbátortalanítnók. Lesz alkalmam később ily nemű szemrehányásokra visszatérni; különben Róma magatartása és érzülete Kennicott és vállalata iránt elég bizonyság arra, mily alaptalanok az ily vádak. 0 maga beszéli, hogy az első hely, honnan buzdítást és segélyt nyert, Róma volt, és e cim alatt „a római bizonyitvány“ következő levelet közöl, melyet Passionei bibornok s vatikáni könyvtárnok 1761. máj. 16-án hozzá intézett: „Azon vállalat, hogy az összes héber okiratok nyomán, melyek a legnevezetesebb könyvtárakban találtatnak, a bibliának egy uj kiadása eszközöltetnék Oxfordban, itt helyben mindazok helyes- lyeslésével találkozott, kik arról értesülve voltak. Hogy pedig ily fontos mü szerzőjét némi kedvezményben részesítsem, a vatikáni könyvtárban létező régi héber okmányok összehasonlítását készséggel megengedem és engedélyemet, mint a római szent egyház könyvtáruoka ezennel hitelesen megadtam.“1) 1772-ben Fabricius F. dominikánus Rómában két vastag kötetet adott ki, melyeknek majdnem egyedüli célja az vala, hogy megmutassák, mily jótétemény háromlik a vallásra a jelen héber szöveg itészeti állapotának szabad és tökélyes kutatásából, melyet Kennicott magára vállalt. „A mi érdekeltségünket különösen az költi fel, úgymond, hogy a vallásnak kétségkívül hatalmas fegyvert fog szolgáltatni az istentelenek és szabadelvűeknek a héber szöveg jelen állapota felőli alaptévelyei lerontására. A héber kéziratok megtekintéséből és azoknak a mi közönséges héber szövegünk és a legrégibb fordításokkal való összehasonlításából érdekes ténynek kell napfényre jönnie, ama bizonyosságnak t. i. hogy sz. írásunk lényegében megrontva nincsen. Jobban meg nem cáfolhat- hatjuk azok föltevéseit, kik bölcsészeknek nevezik magukat napjainkban és a sz. könyveknek hitelt nem adnak azon okból, hogy ') Kennicott „Vet. Test. Pref.“ VIII. 1.
