Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Tizedik eléadás. A keleti tanulmányokról. I. Szakasz. A szent irodalom
341 fontosabb lépéshez vezetett, hogy vettetnék meg t. i. minden kimerítő ítészeti nyomozásnak alapja különböző olvasási módok gyűjteménye által, kéziratok, fordítások és régi idézetek átvizsgálása nyomán. Ez volt az indok, mely Houbigantot tevékenységre ösztönözte. O azon nézetben volt, hogy a héber szöveg lényegesen meg van hamisitva, és azért azt 1753-ban, miután a párisi könyvtár birtokában levő több kézirat és a legrégibb fordítások összehasonlítása után hibáitól megtisztítván, eredetiségéhez visszavezette volna, négy díszes folio-kötetben kiadni megkisérlé. Bármily merészek voltak is elméletei és azok alkalmaztatása, a vallás ba- rátjai a fölött, hogy azok komolyabb következményekre vezethetnek, nem aggódtak; egyházi elöljárói semmi akadályt sem gördítettek útjába, sőt a pápa díszes aranyérmet küldött neki szorgalma és buzgalmával megelégedése jeléül.1) Miért is más tudós férfiak magasb és helyesebb indokokból ugyanazon utón haladtak. Michaelis János Henrik, kinek hirét unokaöcscse elhomályositá, 30 évi kitartó munka után 1720-ban jegyzetekkel ellátott szentirást adott ki, melyben egyéb becses anyagon kivül három, Erfurtban őrzött okirat eltérései közöltéinek. 5. §• Kennicott. Ezen tanulmányokra való buzdítás Róma részéről. Angolországé mégis az érdem, hogy ezen fontos tudományban a legnagyobb és legbecsesebb munkát hozta létre, azon művet, melyhez minden későbbi kutatásnak szükségképen kiegészítés és függelék gyanánt kell csatlakozni. A tudós Kennicott Benjamin tiz évnél tovább foglalkozék nagy ítészeti bibliájához tartozó anyagok előteremtésével, mely 1776 és 1780-bankerült ki a clarendoni sajtó alól. E célra nem elégedett meg az Angolországban található összes okiratok összehasonlításával, hanem kiterjesztő kutatásait az egész continensre is, és mindenütt a legnagyobb buzdításban részesült. Fáradozásai vívmányait és minden érdekes fölfedezését, melyhez ’) Lásd Orme „Bibliotheca Biblica.“ Art. Houbigant.