de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)

Bevezetés

20 Ó el tudta azt nyomni vasmarkával és tudta egyszersmind azt úgy vezetni,hogy az egyedáruságegy nemévé váljék koronája hasznára. De mióta az igazság és béke karöltve jár­nak, a rósz szellemtől megszűntek félni ; s ez, a helyett, hogy egy ponton nyugtalankodnék, újra és pedig mérhetlen területen általános kitörést idézett elő. Engedőimet kérek ismételhetni : a francia forradalom egyikhez som hasonló azok közöl, melyeket a múltban láthatni. Ez lényegében ördögi. Soha egészen elfojtva nem lesz, csak az ellenkező elv által, és soha a franciák állásukat vissza nem fog­lalják, hacsak ez igazságot el nem ismerik. Az uralkodó gondo­lat legfőbb tárgyának a papságnak kell lenni. Ha a fölszentelé­sek képe szemeim előtt volna, fontos eseményeket tudnék jósolni. A francia nemességnek e korszakban alkalma nyilik az állam­nak magához méltó áldozatot hozni. Ajálja fel fiait az oltár szol­gálatára, mint régente. Ma már nem mondhatni többé felőle, bogy a szentély kincseire sovárog. Az egyház hajdan a nemességnek gazdagságot és hirnevet adott ; adja most ez neki vissza mindazt, mit adhat : nagy neveinek fényét, mely a régi véleményt föntartsa és számosakat rábírjon, hogy az oly méltó kezek által hordott lobogót kövessék ; az idő m aj d' meghozza a többit. A francia nemesség ezen, a papságnak nyújtandó védelem­mel végtelen adósságot ró le, melylyel Franciaországnak és talán egész Európának tartozik. Azon becsülésnek, mély tiszteletnek, melyet irányában tanúsíthat, fényesebb bizonyitékát mi által sem adhatja, mint azon vallomás által, hogy a francia forradalom, melyet ő kétségkívül vérével váltott volna meg, nagy részben saját müve vala. Mig tiszta, a nemzeti dogmákat úgyszólván egész az ihlettségig valló főnemesség környezi a trónt, ez szilárdan áll, ha mindjárt gyönge és hibás fejedelem ülne is rajta ; de ha hűt­len nemesek veszik körül, el van veszve, még akkor is, ha maga Sz. Lajos vagy Hagy Károly tartaná a jogart ; s ez az, mi se­hol sem áll annyira, mint Franciaországban. Azon természetel­lenes szövetség által, melyet az utolsó század folytán az istente­len elvvel kötött, a francia nemesség mindent elrontott; hozzá tartozik, hogy minden helyrehozassék. Rendeltetése biztos, csak ne kételkedjék benne, csak erősen legyen meggyőződve a termé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom