de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet
136 születve, még most is uralkodik e nyelv azok könyveiben, kik beszélték. Igen, ez a hódító rómaiak és a római egyház hitkül- déreinek nyelve ! Nem is különböznek ez emberek másban, mint céljok és müködésök eredményében. Az elsők arra törekedtek, hogy az emberi nemet rabigába hajtsák, megalázzák és elpusztítsák; az utóbbiak, hogy fölvilágosítsák, ismét fölemeljék és megmentsék ; de mindkettőnél győzni és hódítani volt a jelszó, itt is, ott is egyenlő a hatalom, ..........Ultra Garamantas et Indos Proferet imperium....................') Traján, ki a római fegyverek hatalmát utoljára érvényesítette, nem terjeszthette tovább nyelvét Euphrátnál. A római pápa mindkét Indiában, Chinában és Japánban hallatta azt. E nyelv a polgárisodás nyelve. Összekeverve barbár atyáink nyelvével, a durva szólamokat ki tudta finomítani, meg tudta hajlékonyítani, s ha szabad mondanom — át tudta sz elle m i t e n i, hogy olyanokká legyenek, milyeneknek most látjuk. E nyelvvel fölfegyverkezve keresték föl a római pápa küldöttei maguk a népeket, melyek nem jöttek többé — mint azelőtt — hozzájuk. Kereszteltetésök napján hallották e nyelvet s azóta el nem feledték többé soha. Vessünk egy pillanatot a földabroszra, vonjunk oda vonalat, hova ez általános nyelv el nem jutott : és megvontuk az európai polgárisodás és testvériség határait ; azokon túl csak emberi rokonságot fogtok még találni, mely szerencsére mindenütt föllelhető. Európa jellege a latin nyelv. Az érmek, pénzek, diadalívek és sirok, az ős évkönyvek, törvények, egyházi rendszabályok és emlékek mind latinul beszélnek : megsemmisítsük-e hát azokat, vagy ne értsük meg többé ? Az utolsó század, mely legnagyobb hévvel üldözött mindent, mi szent és tiszteletre méltó, a latin nyelvnek is háborút izent. A hangadó franciák majdnem egészen elfeledték e nyelvet, sőt annyira megfeledkeztek magukról, hogy azt pénGraecorum scripta cum judicio legerunt. (Dan. Heinsii, Ded. ad filium, a la tete du Virgile d’Elzevir, in 16, 1636). *) . . . . Super et Garamantas et Indos Proferet imperium. Virgil. Aen. VI, 794.
