Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)

Negyvenedik fejezet

megőrizte, ha Konstantinápoly s a többi püspöki szék, a nyugatiakhoz hasonlóan Roma főnöksége alatt megmaradt, szóval — ha egész kelet megelégedett volna azzal, hogy a nagy test egy tagja lehet, a helyett, hogy dölyfében önálló nagy testet akarjon képezni, kétségtelennek tartom, hogy akkor, miután a szaracénok hódításaikat bevégezték, legott értelmi, erkölcsi és physikai háború támad, mely vagy mélyenható változást eszközlend a hódító népben, vagy annak visszatizetését ősvadonjaiba vonandja maga után.

Azt fogják talán ellenvetni, hogy a barbárok átalakulása századokat kívánt volna ; de nem ugyanez az eset volt-e az éjszaki barbároknál ? Vájjon e mü a kereszténységre történt áttérésükkel már be volt-e fejezve ? Legnagyobb részök Ariust követé, e mellett oly hiányosan fogták fel a keresztény eszméket, oly nehéznek találták az evangéliumi erkölcstan megtartását, hogy hosszú ideig ép oly gondosan kellett velők bánni, mint a más vallásu népekkel. Más részről nem szabad elfelednünk, hogy a barbárok betörése nem egyszerre történt, hanem hosszú századok során át kisebb mérvben folyton ismétlődött; azonban a nyugaton uralgó vallás hatalma oly nagy vala, hogy minden hódító nép kénytetve érzé magát, vagy isikét tovavonulni, vagy az épen elfoglalt tartományok nézetei és szokásaihoz alkalmazkodni. Attila csordáinak veresége, Nagy Károlynak a szászok, s a rajnaparti egyéb törzsek feletti győzelmei éjszak bálványimádó nemzeteinek romai hitkül- dérek által eszközölt lassankénti megtérítése, végre a normann hadjáratok változó szerencséje s kimenete, és a keresztények döntő győzelme Spanyolországban az arabok felett nyolcszázados harc után, meggyőző bizonyságok állításom mellett, hogy t. i. nyugat a neki életerőt és erélyt kölcsönző katholikus egységben birta a titkot, magához csatolni és egybeolvasztani azt, a mit nem volt képes visszataszítani, és elég erős volt, hogy mindazt visszautasítsa, mi vele nem akart egybeolvadni.

Ez nem volt meg keleten ; a feladat ott nem volt nehezebb, mint itt. Ha, nyugat egymaga felszabadította a szent sírt, kelet és nyugat egyesülve, bizonyára vagy sohasem vesztette volna el, vagy miután ismét visszanyerte, mindenkorra megtarthatta volna. Ez okból a keleti zárdák nem érték el amaz életerőt és hatalmat, melylyel a nyugatiak kitűntek ; ezért lettek mindig gyengébbekké a nélkül, hogy valami nagyot létesíthettek volna, mi talán arra Szolgálhat vala, hogy a társadalmi felbomlást kikerüljék, s csend