Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Negyvenedik fejezet
26 gésre izgat, itt fejté ki a lélek legnagyobb erejét, itt gyakorolták a legnagyobb önsanyargatást, itt irtották ki és fojtották el legnagyobb szigorral és kérlelhetlenséggel a testiséget. A remeték vadonokban választották lakásukat, hová a szomszéd mezőségekről felszálló balzsamillat is behathatott, hegyeikről pedig és homokdombjaikról végig tekinthettek a kedves és kellemes mezőségeken, melyek élvre és gyönyörre hittak fel. Úgy voltak ök itt, mint ama keresztény szűz, ki homályos barlangját elhagyta, hogy sziklahasadékba üljön, s onnan atyái palotáját szemlélje, mely gazdagság, kényelem és kellem bőségével kínálkozott, míg ő elhagyott galambként a sziklahasadékban sóhajtozott. Ez időtől fogva minden égalj alkalmas volt az erény gyakorlására ; az erkölcs-szigor nem függött többé az egyenlítő kisebb vagy nagyobb távolától, az ember erkölcsisége most olyanná lett, minő az ember volt, fentarthatta magát minden égalj alatt. Miután ez elpuhitó tartományokban a legkiterjedtebb önmegtartóztatás ily bámulandó jmódon gyakorolható lön, bizonyára a keresztény egynejliséget is behozhatták és érvényben tarthatták ; s ha az Örökkévaló titkos végzése folytán elérkezett az óra, mely egy népet az igazság világosságára hí, nem sokat határoz, vájjon Skandinávia jéghegyei között lakik-e e nép, vagy India izzó térségein. Az isteni törvények szelleme nem szorit- kozhatik azon sztik körre, melyet számára Montesquieu a törvények szellemében akart kijelölni. NEGYVENEDIK FEJEZET. A zárdák befolyásáról keleten. Miért győzött a polgárisodás nyugaton, e's miért bukott meg keleten A keleti zárdák befolyása az arab polgárisodásra A keleti remeték befolyása a vallásosságra és erkölcsiségre, kétségbevonhatlan tény. Nem könnyű dolog ugyan, azt teljes kiterjedésében és összes hatásaiban pontosan meghatározni, ezért azonban nem kevésbbé bizonyos és ejvitázhatlan e befolyás. Nem úgy