Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)

Harminckilencedik fejezet

24

életiratait nem olvasta; lehetetlen az egész hatást, melyet ez életmódnak eszközölnie kellett, felfogni, hacsak előbb órákig nem forgattuk a lapokat, melyeken semmi sem található, mi a dolgok rendes folyamával megegyeztethető lenne. Nem elegendő csupán életmódot, önmegtagadást, jelenéseket és csodákat képzelnünk ; mindezt egygyé kell olvasztanunk és megnemesítenünk, s a tökély utján a rendkivüliség legmagasb pontjára emelnünk.

Ha nem is találja fel valaki még e rendkívüli tényekben sem a malaszt hatását, vagy nem is lát e vallásos mozgalomban semmi természetfölötti befolyást ; sőt vakmerőén állítja, hogy a test-sanyargatás és lélekfölemelés megrovandó tulságig vitetett : azt mégis meg kell engednie, hogy ily visszahatás igen alkalmas arra, hogy az eszméket átszellcmítse, az emberben az erkölcsi és értelmi erőket fölkeltse, őt önmagának visszaadja, a mennyiben azon benső erkölcsi élet öntudatát ébreszti föl benne, melyet azelőtt soha sem ismert.

Az eddig porhoz tapadt szívnek az Istenséghez kelle fölemelkednie ; az érzéki élvezetekénél nemesb tér kínálkozott a szellemnek, s a pogányság csalfa istenségeinek botrányos példái után lábrakapott féktelenség úgy tűnt fel, mint az emberi lény magas méltósága ellen elkövetett sérelem.

Erkölcsi tekintetben rendkívül nagynak kellett a hatásnak lennie. Eddig lehetségesnek sem tartotta az ember, hogy szenvedélyei rohamának ellen bírjon állani ; némely bölcsész hideg erkölcstanában találkozott ugyan néhány magatartási szabály az ellenállást illetőleg, melylyel veszélyes hajlamok kitörése ellenében föllépni kell ; azonban ez erkölcstan csak betű maradt, a világ kivihetetlennek tartá ; s ha némelyek megkisérlették is azt valósítani, az akként történt, hogy ez erkölcstan inkább megvetést, mint becsülést nyert. Mit ér, hogy valaki megveti a gazdagságot és szinleg minden földi dologtól megválik, mint ezt néhány bölcsész tette, ha e mellett oly hiúságot, oly öntetszelgést tanúsít, hogy minden áldozatot csak a kevélység istenségének hoz ? Ez annyit tesz, mint valamennyi bálványképet ledönteni, hogy helyökbe az oltárra önmagát állítsa, és ott társistenek nélkül uralkodjék ; ez nem annyit tesz, mint a szenvedélyeket fékezni, az észnek alávetni, hanem egy szörnyeteg szenvedélyt nevelni, mely valamennyi fölé emelkedik, s azokat elnyeli. Az alázatosság, ez alapkő, melyre a remeték erényök épületét emelék, egyszerre végtelenül magasb álláspontra helyezte őket, mint az volt, melyet a régi bölcsészek