Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Hatvanadik fejezet
275 szer számítandó; mert a méltóságokat, gazdagságot és hatalmat bizonyos családokhoz kapcsolván, és atyáról fiúra örökségképen hagyományozván, gátot emel az emberek egyik és másik része közt, míg végre szokottá válik azon nézet, mintha a megkülönböztetettek fensöbb lények volnának. Az egyház mindig ellenállt ily veszedelmes rendszer behozatalának, és a ki a kaszt szót a papságra alkalmazta, elárulá, hogy értelmét nem tudja. E tekintetben Guizot az igazság irányában tökéletesen méltányos volt. Halljuk mint nyilatkozik az európai polgárisodás általános történetének ötödik cikkében. „Ha a papi hatalom létesítéséről és átruházásáról van szó, közönségesen oly szavat használnak, melyet e tárgyra nézve helytelennek kell nyilvánítanom, t. i. a kaszt szavat. Gyakran mondják, hogy az egyházi elüljáróságok testíilete kasztot képez. Ily kifejezés egészen hibás; mert a kaszt fogalma magába zárja az öröklés fogalmát, holott az egyházban nincs öröklés. Kérdezzétek meg a történelmet, kutassátok át az országokat, hol a kasztrendszer dívott, tekintsetek Indiára, Aegyptusra és mindenhol ugyanazon rangot, ugyanazon hatalmat atyáról fiúra fogjátok átszállani látni. Hol az öröklés elve nem uralkodik, a kasztrendszer elve sem uralkodik. Vilá gos tehát, hogy az egyház jogtalanul neveztetik kasztnak, minthogy a papi nőtlenség következtében a keresztény papság nemislebetkaszt.“ „Ezen különbség következményei önként elétünnek : hol kasztok vannak, öröklés is van , és a hol öröklés , ott kiváltság is van. Ha ugyanazon hivatalt, ugyanazon hatalmat a fiú atyjától örökli, a kiváltság nyilván a család sajátja, a mi valóban úgy is volt, hol a lelki hatalom valamely kasztra volt ruházva. Egészen ellenkezőleg történt a keresztény egyházban : ez mindenkor fentartá és védelmezé azon elvet, hogy mindenki, bármily származású legyen is, különbség nélkül minden hivatalt és méltóságot viselhessen. A papi pálya, kivált az ötödik századtól a tizenkettedikig, mindenkinek különbség nélkül nyitva állt, az egyház egy osztályt sem zárt ki : hivatalait és méltóságait ép úgy felajállá a társadalom legfelsőbb, mint legalsóbb rétegeiből származott egyéneknek, sőt gyakran szívesebben fordult ezekhez, mint az előbbiekhez. Azon időben az elsőség mindenütt a kiváltságoké vala, s igy az emberek helyzete szerfölött egyenetlen lön, csak az egyház tűzte az egyenlőséget zászlóira, egyedül ő hirdető azon elvet, mely szerént mindenki szabadon folyamodhatik hivatalért ; egyedül ő hivott me 18*
