Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Harmincnyolcadik fejezet
9 nyéket nyilván nem egyiittélö községekben kell keresnünk ; ki őket meg akarja találni, menjen a kínpadokra, hol Jézus Krisztust rendíthetlen léleknyugalommal vallják, a színkörbe, hol magukat vadállatoktól széttépetni engedik, a vesztőhelyekre, hol nyakukat készséggel nyújtják a hóhér bárdja alá. Azonban az üldözés folyamában is látunk keresztényeket, kikre a világ nem volt méltó, kik a puszták magányában kerestek menhelyet, miután a városokban vadállatok gyanánt iildözék őket. Kelet sivatagai, Arábia homoksivatagai és sziklái, Thebais hozzáférhetlen szirthasadé- kai fogadák be azon menekvő csapatot, mely vadállatok barlangjaiban, elhagyott sírokban, kiszáradt csatornákban, a leghomályosb mélységekben keresett tanyát elmélkedésre és imára. Mi következik ebből ? A puszták, hol rövid idő előtt csak mint szélvészhordta homokszemek tévelyegtek a keresztények, egyszerre mintegy varázsütésre megszámlálhatlan vallási társulatok által népesednek be. Honnan van ez ? Itt elmélkedtek, imádkoztak, az evangéliumot olvasták, s mindenütt, hol a termékeny mag földbe hullott, a drága növény legott felsarjadzott. Ki nem csodálta volna itt a Gondviselés útjait ! A városokban üldözött kereszténység megtermékenyíti és szépíti a pusztákat : a drága vetőmagnak, hogy kifejlődjék, sem a talaj nedvességére, sem enyhe éghajlat szelíd levegőjére szüksége nincsen ; ha a vihar szélszárnyain viszi a levegőn keresztül, mitsem veszt életerejéből ; sziklákra hullva, nem lesz semmivé ; az elemek hangja mitsem tehet Isten müve ellen , ki az éjszaki szél hátán járja be a világot, s a szikla nem terméketlen , ha 0, ki a látnok titokteljes vesszeje által legtisztább vizit forrást csalt a kőből, azt termékenynyé akarja tenni. Miután Maxentius legyőzője visszaadta az egyháznak a békét, a kereszténység ölében rejtve fekvő drága csirák mindenfelé kifejlődhettek, s ez idő óta sohasem látta senki az egyházat csak rövid időre is vallási társulatok nélkül. A történettel kezünkben fölhívhatjuk elleneiket : nevezzék meg az időt, vagy csak időpontot is, melyben végkép eltűntek volna ; egy vagy más alakban, e vagy amaz országban mindig tovább folytatták azon léteit, melyet már a kereszténység első századaiban nyertek. A tényállás tagadhatlan, kiterjed minden időre, elénk lép az cgyháztörténelem minden lapján s a nagy események között kitűnő helyet foglal el az egyház évkönyveiben. Elétünt nyugaton úgy, mint keleten ; újabb időben úgy, mint régebben ; a szerencse napjaiban
