Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harmincötödik fejezet
367 bűnösnek ? Ti alkottátok a törvényt, melynek erejénél fogva öt büntetitek, ámde ezen törvénynek semmi érvénye sem vala az ő lelkiismerete előtt, mert ti nem birtok nagyobb hatalommal mint ö, ö pedig nem ismeri el magasb lény létét, mely jogot adhatna nektek a szabadság korlátozására. Mily joggal büntettek ti mást, ki ama meggyőződésben él, hogy minden tette szükséges okok kifolyása, hogy a szabad akarat dőreség, és hogy ha oly tettre határozza el magát, melyet ti véteknek neveztek, ezt ép oly kevéssé hagyhatja el, valamint az állat nem kerülheti el, hogy a zsákmányra ne rohanjon, mely eléje jő, vagy más állatra, mely őt a dühösségig ingerelte. Mily joggal büntetitek ti azt, ki azon meggyőződésben él, hogy az erkölcstan hazugság, hogy nincs más erkölcstan, mint saját érdekünk, hogy jó és rósz nem egyéb, mint az önérdek előmozdítása vagy hátráltatása ? Ha büntetést szabtok rá, úgy ezt nem azért teszitek, mintha lelkiismerete szerént volna bűnös, hanem mert hibás volt számítása, mert csalatkozott a valószínűség indokaiban az eredményre vonatkozólag, melyet tette volt előidézendő.“ Ezek azon tan szüksegképeni s múl hatlan következményei, mely az államhatalomtól eltagadja a jogot, hogy üldözze a vétségeket, melyek az ész tévelye alapján követ- tetuek el. * De azt fogják ellenvetni, hogy az üldözési jog a cselekményekre terjed ki, nem a tanokra, az előbbiek legyenek alávetve a törvénynek, de az utóbbiaknak engedtessék korlátlan szabadság. Ha a tanokat a nnyiban tekintjük, amennyiben azok egyedül a lélekben maradnak, a nélkül, hogy külsőleg nyilvánulnának, úgy nem csak jog, de még lehetség sincs azokat üldözni, mert a lélek titkai csak Isten előtt lehetnek ismeretesek ; azonban ha hirdetett tanokról van szó, úgy ez elv hamis, és mint megmutattuk, még azok sem alkalmazkodhatnak szerénte a valóságban, kik azt betű szerént védelmezik. Végre még azon kifogást is tehetik, hogy ha mindjárt a tan, melyet vitatunk, nagy képtelenségekre vezet is, a főnehézség mindazonáltal mégis fennmarad, tudniillik a büntetés jogosságának s a bűnös lelkiismerete által parancsolt vagy igazolt cselekménynek összeférhetlensége. Mikép oldandó meg e nehézség ? mikép távulítandó el e balhelyzet ? Lesz-e eset, melyben megengedhető, hogy bűnösnek tekintessék az, ki saját lelkiismerete itélőszéke előtt ártatlan ? Azt hinné az ember, hogy a főpontokban, melyek körül a
