Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizennegyedik fejezet
125 egy termékeny eszmét, egy vigasztaló gondolatot, egy reménysugár sem, mely öt a végveszélytől megmentheti vala. A bálványozás elvesztette volt hatalmát elkoptatva az idő és a visszaélések által, melyeket a szenvedélyek összekötöttek volt vele, széthullott a gyenge szövedék a bölcsészeti vizsgálat bonckése alatt, és ha megrögzött szokások folytán gyakorolt is még a népek értelmére gépies befolyást, még is sokkal csekélyebb volt ez, semhogy az emberiséget kielégíthette, vagy hogy ama heves lelkesedést ébreszthette volna, mely nagy tettekre gyulaszt, oly lelkesedést, melyet romlatlan szivekben a legdőrébb, a legképtelenebb babona is kelthet. Ha az erkölcsök romlását, a szellemek elernyedését, az elpuhító fényűzést, a legocsmányabb szórakozások és legutálatosabb élvezetek iránt való szertelen hajlamot tekintjük, világosan látjuk, hogy a vallási nézetek alig tartották meg a hősök korában észlelhető feunség árnyékát és hogy tartalomhiáuyuknál fogva a népek szellemére igen csekély befolyást gyakoroltak, sőt sajnálatra méltó módon a feloszlás eszközéül szolgáltak. De nem is történheték ez máskép ; nem lehetett olyast várni oly népektől, melyek, mint a görögök és romaiak, a műveltség oly magas fokára jutottak; melyek bölcsei az istenség és az emberek felől vitatott legnagyobb kérdéseket vizsgálták, hogy azon együgyüségben maradjanak meg, mely a pogányság meg- fejthetlen képtelenségei elhivésére szükséges volt ; és bármi lett legyen is a tudatlan nép többsége gondolkozásmódja, annyi bizonyos, hogy azoknál nem találtak többé hitelre, kika közönséges színvonalon fölül emelkedtek, kik oly élestekintetii gondolkodókat hallottak, mint Cicero, és kik gunyoros költőik csípős élceiben gyönyörködtek. Azonban a vallás tehetetlen lévén, talán a tudomány nyújthatott menedékhelyet. Mielőtt közelebbről vizsgálnék, mit ettől várni lehetett, mindenek előtt megkell fontolnunk, hogy a tudomány soha sem alapított államot, vagy soha sem volt képes annak elvesztett egyensúlyát helyreállítani. Ha visszatekintünk a régi idők történetére, nehány nép élén kitűnő férfiút találunk, ki a kedélyekre gyakorolt varázsszerü befolyásnál fogva törvényeket szab, visszaéléseket hárít el, a nézeteket javítja, a szokásokat rendezi, és magának bölcs elvekre alapított uralmat biztosít, a mi a népeknek, melyek vezetésére és gondjára bízták magukat, kisebb vagy nagyobb mérvben szerencsét és'jóllétet szerez. Azonban tévedünk , ha gondoljuk, hogy e férfiak eljárása tudós számítások
