Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
54 gény egyaránt hizelgett nekik és fogta pártjukat. Egy szerencsétlen lovagot, ki darabjaival gyakran aratott tetszést, Julius Caesar arra kényszerített, hogy személyesen jelenjék meg s játszék a színpadon. Meg is tette. Hanem midőn a színpadon állott, e legmeghatóbb és legszebb bevezető szavakra fakadt: „Mint romai lovag jöttem ki házamból, és mint mimikus térek oda vissza ! Minő becse van most az életnek előttem , ki egy nappal valóban többet éltem, mint kellett volna !“ ’) Nem képzelhetünk valami émelyítőbbet a classicus színésznél és mimikusnál. Az egyre növekvő pogány undokság találmányainak egész birodalmában ez a megtestesült ördög, az udvarias majom, ki néma bohóckodásaival a legrútabb és legundorítóbb bűnöket tüntette föl. Pokoli előadásait a drámában nem szavak- vagy versekben tartá. Az istenekről költött tisztátalan regéket teste minden tagjának különféle állása és elcsavarásai által játszotta, melyek világosabban szólották, mint azt bármely nyelv tehette volna. Tot linguae, quot membra viva : mirabilis ars est, quae facit articulos ore silente loqui.2) Hanem mily isteniek és csodálatosak a kegyelem utjai és hatalma ! Diocletian uralkodásának tizenharmadik évében az ördögök uralma alatt álló Baalbek szinpadán Gelasimus a színész rögtön megtért és sz. Gelasimus vértanúvá lett.3) „Higyetek nekünk, kik magunk is csak kevéssel ezelőtt tértünk meg az ily gonosz utakról — így szól Minutius Felix a pogányokhoz — „mi is azon hiszemben voltunk egykor, hogy Krisztus követőinek gyülekezetei nem sokban különböznek a mi gyülekezeteinktől, melyeken akkor jelen szoktunk lenni.“ Ezután élénk rajzát adja isteni tiszteletünk tisztasága és szentsége fölötti bámulatának, s további előadásából kitűnik, hogy azon iszonyuságok, melyeket az ifjúság a pogány isteni tiszteletek alkalmával annyiszor láthatott, az ifjú emberek erkölcsi érzését megrontották, s azoknak szenyfoltja még férfikoruk virágában is rajtuk maradt és szerencsétlen aggkoruknak azok képezék egyedüli gondolatait és mulatságait. '1A többit lásd Macrobiusnál, Satyr. II. 7. — 2) Anthologia latina, P. Burrmaim II. lib. 3. — 3) Chronic. Paschal.
