Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Negyedik könyv. A kath. anyaszentegyház diadala jótékonyságot, felvilágosodást és szentséget terjeszt el az egész földön
261 a mint Phaedo, Plato és Diogenes példája tanúsítja. Demokri- tu8 figyelmét elkerülte, liogy korában és országában egy jótékony intézet sem volt; Valerius Maximus mégis arról győz meg bennünk, hogy ezen férfi az önkéntes szegénységet választotta és a kormánynak oly jószágot hagyott rendelkezésére, mely elég nagy lett volna, hogy Xerxes hadserege egyszer lakmározzék belőle. De arról nem tudunk semmit, hogy mind ebből a szegényeknek, a betegeknek vagy az elhagyatottaknak csak egy sestercet is adott volna. Mindenesetre a müveit Görögország akkori közvéleménye nem lehetett kedvező az emberi szeretet-, a jótékonyság vagy felebaráti szeretetre nézve. A pogány világ bölcsei, bármennyire voltak is azon, hogy jószáguk teljes feláldozása által hirre kapjanak, mindazáltal a köznépet nagyon is megvetették, hogysem egy maroknyi pénzt szórtak volna közéjök, mint néha a népizgatók cselekedtek, vagy mások, p. o. a holdkóros Tuditanus, ki, mint Cicero *) mondja, színházi köntösben a szószékre szokott lépni, és pénzesőt hullatott a népre. Valóban úgy látszik, mintha a bölcseség régi mesterei a népet igazán gyűlölték és szorgalmasan kerülték volna, nehogy annak a tudományokban vagy másban, mivel ők dicsekedtek, része legyen. A szerencsétlenek, gyengék és elhagyottak nagy számát mégis eltevék láb alól. Szegény vagy bűnös szülék gyermekeit a szó teljes értelmében a kutyák elé vetették, az öreg embereket végromlásnak engedték át, vagy arra tanították, hogy saját kezökkel végezzék ki magukat ; a foglyokat eladták és gyakran arra kényszerítették, hogy gladiátorokká legyenek. Ily módon megszabadult a pogány társadalom a nyomortól, melyen ugyan nem könnyítettek, de melyet mégis elhárították. A pogány társadalom ezen érzéketlen szokásai végre oly iszonyúak lettek, hogy majdnem joggal lehetett a régiekre egész általánosságban ama gúnyt alkalmazni, melyet Lactantius mond Maximian császárról, ki minden koldust összegyűjtött, a tengerhez vezetett és a vizbe fojtatott : „milyen irgalmas ember az, ki annyira iparkodik, hogy kormánya alatt senki se legyen nyomorúságban.“ A földön minden nagyszerű dolog közöl, melyeket a böl) Philipp. Ill, 6
