Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)

Második könyv. Krisztus kath. egyházának megalapítása és behozatala az egész ismert világba

143 Mosel és Rajna hullámai mellett szunnyadoznak, és azok, kik ama földalatti kápolnákban nyugosznak, melyek Tiberis partjai liosz- szában vonulnak el, egy és ugyanazon katholikus hitet, ugyan­azon katkolikus hagyományokat és ájtatosságokat követik, s az ember könnyen azt hinné, hogy a romai katakombák emlé­keit szemléli, ha e sírköveket látja, melyeket a romai biroda­lom legvégső határai hoztak napvilágra. Itt vannak az olajágat tartó galambok, itt a labarum vagyis a kereszt zászlója, itt Krisz­tus nevének monogrammája az alpha és omega között, itt van­nak ama szilárd és őszinte bitnek és szívélyes gyengédségnek kifejezései, melyet a pogányok, akár barbárok, akár a magas fokú polgáriasodás fiai voltak is, soha és sehol sem ismertek. Mily megható érzet az isteni Megváltót magasztaló hyni- nusokra gondolni, melyek a sötét germán erdők csendjét meg­megzavarták ! Mily édes örömest gondol a lélek a vadságából kiragadott hitujoncra, mint emelkedik ki megkeresztelten a rengeteg hűvös forrásából, melyet ő és ősei imádni szoktak ! Mily csodálatosnak tűnik fel az isteni malaszt diadala a szent­egyházban , ha Helvetia földje látja, mint nyerik el első színt pártfogói, a thebai legio vitézei a vértanuság koronáját és bibor ruháját az Alpok tövében. *) Italiába tértink most vissza, s ime időszámításunk első századaiban, dacára a pogányság néhány osztálya ellenállásá­nak , s dacára a keresztény hivek hosszas és borzasztó üldözte­tésének , e szép és áldott föld tökéletesen meghódolt Krisztus törvényének. Minthogy azonban Italia katholikus püspökségei­nek régi alapítását és folytonos gyarapodását illetőleg semmi kétség sem‘forog fen, nem tartjuk szükségesnek a tüzetesb tár­gyalást e felett; elég ha e helyett e szép ország régi egyházi intézményeinek általános átnézetét nyújtjuk. Italia tizenhét tartománya két kerületre volt felosztva, me­lyek közül az egyik a város helynökének hatósága alatt tíz tar­tományt foglalt magában. E területet szent Péter és utódai, mint metropolitai vagy is érseki tartományt maguknak tartották, s nem is helyeztek bele az első századokban más érseket. A má­sik kerület a többi hét tartományból állott s a császár nevében ') Bolland. Acta S. S. Febr. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom