Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Első könyv. A művelt világ állapota Krisztus előtt
108 lőtt felserkenő hajlamai megújulténak ; dacára a sok újonnan megtért nemzetnek, melyek időről időre a kereszténység ölébe felvétettek, hogy itt az oly sok , megszeretett, kereszténytelen szokástól elszokjanak ; dacára oly számnélküli hűtlen egyén árulásának, kik, jóllehet a kereszténységben születtek s neveltettek, mégis saját életmódjukkal a legszentebb katholikus szokásokat megbecsteleníték, ezeket saját éltökböl száműzték s magát a keresztény társadalom levegőjét pogány utálatosságokkal ronták meg ? Hü emlékezetben kellene továbbá tartanunk, hogy még ugyanazon földön élünk, mely négy ezredév borzasztó erkölcstelenségével volt beszennyezve ; s nem kellene azt gondolnunk, hogy az emberi természet ama hosszas szennyének következései, bizonyságai, története, emlékei, — hogy amaz utálatossággal teljes szomorú világ továbbszármazása s szokásai már eltűntének. Nem , fájdalom, még nem tiint el minden ; nem semmisült még meg a szomorú hagyomány. Az ember természete s a minden időt egymásbakötő összefüggés olyaténsze- rü, hogy igen sok olyas, minek már rég ki kell vala halnia, még folyvást él, ráok szegzi tekintetét, köröttünk van sromhol. Azon boldogtalan ős társadalom művészetei és tudományai, értelmi és költői élete úgy be voltak erkölcstelen, vallástalan és társadalom ellenes rendszerébe szőve, hogy művészeteikkel, tudományaikkal, ismereteikkel azokból is jutott hozzánk valami. Tehette-e más valami, mint a csalhatatlan közvélemény, melyet a kath. egyház képzett és ápolt — képessé a kereszténységet , hogy ez összezagyvált elemeket elkülönítse s elválaszsza, a roszat eldobja, naponként használva azt, a mi jó és becses? Az emberi közlekedés példányául mi művészileg kiképzett nyelvüket örököltük ; saját nyelveink még mindig ama rég megszűnt istentelen szokásokra emlékeztetnek ; hetünk napjai, esztendőnk havai, egünk csillagai, minden időfelosztásunk, minden építészeti rendszerünk, minden példányképünk az irodalom bármely ágában — a természet- és észellenes gonoszságnak ama tisztátalan forrásából származnak. Természetünk és termé" * szeti állapotunk az , a mi az övék volt ; hajlamaink, kívánságaink, gyöngeségeink ugyanazok. Azért tőlünk s társadalmi világunktól ugyanazon eredményt lehetne, mint természetes következményt várni, most és mindenütt és minden időben. Hatá-
