Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

67

gyelemben él és mozog, kihatása is kegyelem. A legfőbb : valamely lelket megmenteni. Az ismeretlen lelkem megmentésének alapját veté meg ; még pedig mint Istennek észrevehetetlen eszköze, anélkül, hogy tudta volna, akarta volna. Az alázatosság és szeretet oly szerény cselekedetét mívelte ö, melyre a világ bölcsesége esak azért néz, hogy lenézhesse ; ámde e cselekedet Isten előtt kedves vala, s azért követte Isten áldása. A nélkül, hogy sejtené, ő indítá meg először megkeményült szivemet, hogy megtérjen. Isten irgalma megtette a többit. Még hátra vau, hogy én is megtegyem a magamét.“

„S mi lesz az?“ szólt Judit kíváncsian.

„Nemde azt várja kegyed, hogy a Montblancot a Lemanba lökjem — új napot födözzek föl, vagy új világrészt hódítsak meg? Nem drága Judit 1 én egyenesen visszatérek szüléimhez, bocsánatért esdeklem, hogy őket annyi hosszú éven át oly keservesen meg- szomorítottam ; ezután jó gyermek akarok lenni, avval az erős meggyőződéssel, hogy Italia valódi fölszabadítása nagyon elösegíttetik az által, ha valamely italianissimo megkezd a hitetlenség-, s az avval szoros kapcsolatban levő büszke öxfösségtől szabadulni.“

„Micsoda ! Lelio, ön elhagy engem?“ kérdé Judit búsan.

„Stabat mater, drága Judit ! Az én anyám is áll keresztje alatt, és sir — ah! elveszett fiáért. Mit ér az elhatározás, ha csak azért történik, hogy fölizga5*