Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Lelio
65 Nem volt ez villámsugár, sem a sugarak játéka a szentségtartó gyémántjain. De látmány sem volt, mi- lyenekben a szentek részesültek ; nem volt láng nyil, mint az, mely szent Teréz szivét átjárá és mennyei szeretetre gyujtá... „Nos tehát,“ szólt Judit csaknem hevesen, „mi volt?“ „A kegyelem volt az, Signora,“ szólt Lelio sze- liden. „Amaz emeltyű volt az, melynek támpontja a Megváltó szivében van, mely egy nyomorult emberi szivet a vétek örvényéből fölemel.“ „Ezt nem értem,“ mondá Judit hidegen. „Megjövendöltem,“ válaszolt Lelio mosolyogva. „Tovább,“ mondá Judit. „Elvégeztem, Signora ! egész idő alatt nem hagytam el Einsiedelnt, és most lelkemben tökéletesen kitisztulva jövök, hogy föltételeimet teljesítsem.“ „De az ismeretlen imádkozónö kilétét csak kitudakolta?“ „Oh nem! ismeretlen maradt előttem. De ha valaha az égbe jutok, majd megismerem őt — a szentek vagy az angyalok között.“ A nemnek, melyet ,,szép“-nek és „jámbor“-nak neveznek, van egy tulajdona, mely szépségét és jámborságát fölötte csökkenti : nem hallgatja szívesen más hölgy dicséretét. Juditnál tehát, ki legkevesebb igényt sem tarthatott a jámborságra, nem fog feltün ni, hogy magasságából igy válaszolt : „Nos mi nagyszerű van abban, egy nyomorult MÁRIA REGINA. II. KÖT. 5
