Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Lelio
64 Ehhez még a nagyszerű hangok , melyek a képnek a szellemélet kinyomatát kölcsönzék, orgona-zengés, karének, harangzúgás — és mindenek fölött a hatalmas szél, mely a jéghegyekről az erdőn átzúgott, a magas fenyvek csúcsait meg-meghajtá, s ágaikat zászlóként lebegteté. .Az apát az oltárhoz lépett, megrendültek e csodás hálaénekek, metyeket szentek szerzének, s talán angyalok énekelnek. Ekkor magasra emelé föl az arany házat, melyben a véghetet- len Szentháromság, a szent ostyába rejtve leszállóit, pár percig erősen föntartotta az egész nép előtt, azután vele lassan keresztet vetve a tömegre áldást adott. Minden ima elnémult ; az orgona hallgatott ; csak az ágyuk dörögtek bele a harangok karénekébe ; minden homlok a földre hajolt; mert nemapap —az Isten, az Ur áldá meg népét. És én ? — oh én egyenesen álltam, midőn az apát a szentségtartót fölemelé, magasan tartá és fölmutatá ; egyenesen álltam, midőn az ágyuk dörögtek, a tömeg térdre esett s az apát a szentségtartóval a két első mozdulatot tévé. S midőn azt felém fordítá, s én erősen és hidegen akartam megnézni, ekkor annak középpontjából aranysugár lövellt ki — s engem eltalált, vájjon szivemen, homlokomon, szememen talált-e, —nem tudom! elég, hogy győzelmesen talált. Fejem a földig borult, lelkem az égbe röpült, a porban feküdtem s imádtam.“ „Mi az, Lelio ! “ kiálta Judit feszülten és feliz- gatottan. „Miféle sugár volt az ?“ „Semmi földi nem volt az, Signora,semmi anyagi. i
