Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

legkevélyebb öntudatával álltam ott; de kalapom leesett ! egy komoly sötétszemü tyroli egész nyugodtan vette le azt, mint az atya,ki fiacskáját illendőségre tanítja. Fölháborodva rántottam ki kalapomat a nagy izmos kézből,mely szokatlan gyorsasággal vetett keresztet, s haragtól kölcsönzött erővel nyomultam a tér másik oldalára, hol nem messze az egyháztól ezen ünnepélyre oltár volt emelve, mely az éji homályban meteorként sugárzott. Magas volt ez, oszloptartotta kúp által beboltozva, és a kis épület minden körvonala szokatlan fényű lámpákkal, mintegy gyémánt-zsinór- zattal volt szegélyezve. Belseje egészen virágokkal vala ékesítve, s a hátsó falra nagy föstmény helyezve , ama látmány, melyet János látott Pathmosban : a csodálatos nő a tizenkét csillaggalfeje körül és a holdsarlóval lábainál. Ez oltár felé vonult a körmenet mozgó fény vonala.“

„Mifiden gúnyolódó hangulatom dacára nagyszerűnek találtam e jelenetet. Nem lehetett egyebet látni, mint a koromfekete, egyes fénycsoportozatoktól megvilágított földet, a keresztet a magasban, oltárt és fáklya-kötegeltet az előtérben, a kép mélyében Einsie- deln falucskát ezernyi gyertyával kivilágítva, hasonlóan a fénybogarak egész kis világához. Az emberek csöndesen, komolyan , magukba szállva, nyugodtan egy helyen, semmi tolongás, semmi látásvágy, és mégis több ezernyi összegben együtt. A háttérben a hatalmas hegyek, melyek tömörségükben egészen feketén nyúltak az éjhomályban borongó ég felé 1