Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Az utolsó windeeki
484 bennem a láng, mely az áldozatok útjára vezetett. . . és bárhol jártam-keltem, bármit tettem-vettem-------egy szózat folyton azt súgta : ez az, mit Isten dicsőségére feláldozhatnál ; nem akarod ? nem akarod ? ! Magamba szálltam ilyenkor s gondolám : e szózat Istentől jön ; igy nem szól az ördög, sem a világ, sem a test, sem a vér. Hallom------- értem-------követnem kell ! Elmentem aztán a kapucinusokhoz a Barberini térre s templomukban a szent kép előtt,— melyet a festők királya, Raphael készített s mely szent Mihály föangyalt ábrázolta — kértem szent Mihályt, lenne lelkem mennybe vezérlője. A kolostor ajtajához járultam, könyörögtem, fogadjanak be fráternek; mert a papi méltóságra én szegény bűnös álmomban sem gondoltam. Az atyák azonban még fráternek sem akartak bevenni, mondván : legalább egy negyedszázaddal elkéstem . . . s több efféle. Én azonban egész életemben önfejű voltam, addig kértem, addig könyörögtem, míg próbaévre föl nem vettek. Most bírtam a mit óhajtottam — t. i. semmit. Most örvendettem és különös ! csodálatosan szabadnak érzém magamat. Mint a halacska, ha elemében van, úgy úsztam én Isten édes, imádandó, legszentebb akaratában, midőn elöljáróimnak engedelmeskedtem s a szent rendszabályokat tiszteletben tartottam. Egyszer csak jött egy roham — pedig hatalmas ! nem frater, hanem páternek kelle lennem-------nekem nyomorultnak ! Ez rettentően aggasztott. Attól féltem, hogy szégyent és gyalázatot 'vall velem a szer
