Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

A diodati kéjlak

29

„Egy szó, kegyedtől Judit, és maradok !“

„Mindent mindenért! —Ez azon szó, Oreszt gróf, mit hallani szeretne?“

„Judit!“ mondá Oreszt fojtott hangon, „kegyed pokoli lény !“

„Hamar ránk fogják ezt a férfiak, mihelyt nem értünk velük egyet,“ feleié ez hidegen. „S ezt eme fölkiáltással szokták váltogatni : szivtelen asszony!“

„Oh vajha gyűlölhetném kegyedet, Judit!“ — Oreszt fölugrott székéről, s kezeit fejére kulcsolva az erkélyre rohant.

„A tóba ne ugorjék ám ! az igen hideg !“ kiáltá Judit utána. „Szegény Oreszt,“ tévé hozzá kis szünet múlva csöndes syrenhangján. Minthogy azonban Oreszt vissza nem tért, utána ment az erkélyre. Oreszt székre ült vala, kezeit a vasrácsozatra — fejét pedig karjaira támasztván.

„De ugyan jöjjön be, Oreszt!“ kéré Judit, gyöngéden érintvén lehajtott fejét. „A lég nedves, az éji harmat ártalmas.“

Oreszt fölkelt és gyermekként akaratlanul követé öt a terembe.

„Nekem lehetetlen kegyedet gyűlölnöm Judit !“ sohajtá.

„Oreszt gróf!“ fogá föl ismét Judit a beszéd fonalát fagyos hangjával; „ön előttem mindig oly tárgyat hoz szőnyegre, mely önt egészen lángba borítja, s veszélylyel fenyegeti, hogy hideg- vagy forrólázba esik, a mint a mérlegcsészét gyűlölet vagy szeretet