Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
30 huzza le felőlem ; okosság-e ez ? szeretetreméltó-e ez ? Mit kezdjek az ily túlságokra hajlandó emberrel?“ „Szeresse öt, Judit!“ „Hevenyében nem ! Hanem jó éjt kivánok neki,“ válaszolá tréfásan s a csengetésére belépő szolgának monda : „Windeck gróf kocsiját !“ Oreszt, mintha a parancsot nem hallotta volna, mély karszékbe bocsátkozott s egyszerre három újságot vett kezébe. Ekkor a terem egyik mellék ajtaja csöndesen felnyilt és ismét bezáródott, mire fölpillantott, Judit már eltűnt és ö egyedül volt. „Még csak jó éjt sem mondott !“ mormogá haragosan tekintve utána. Ekkor szemei azon karszéken függő köpenyre vetődnek, melyben Judit átelle- nében ült. Felugrik, megragadja az ártatlan köpenyt, a finom szövetet fölétől aljáig végig hasítja, ajkaihoz nyomja és — kocsijához siet. Midőn az tova robogott, Judit visszatért a terembe, köpenyét szétszakítva találta a földön, fölvevé. „Szegény köpeny !“ úgymond „a marokkói szövőszékben talán azt álmodtad, hogy Atlasz tigrisének vagy oroszlányának körmei közé kerülsz, azok szaggatnak szét és ime ! végzetedet nem Afrika sivatagjának vadjai — hanem a Genfi-tó kies partján egy emberfia valósítja!“ — Széthasított köpenyébe burkolódzva az erkélyre ment, ott fel alá járt egy óráig ... és ismét egy óráig — és még a kimerültség enyhét sem lelte ezen szünetnélküli járás-kelésben : oly zaklatók valának gondolatai.
