Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
28 szerelmeskedést keresett, becsületbeli elégtétellel tartozik.“ „Ezt soha sem tettem!“ szólt Oreszt s kezei, melyekkel, míg Judit beszélt, arcát födte, lehanyatlának. „Soha! — Mindig éreztem, hogy kegyed sorsom úrnője és soha sem vágytam azon varázsló bübájt, mely kegyedhez fűzött, szétoszlatni. Mi azon szemrehányásait illeti, hogy unokahugomat nőül vettem, hallgatnom kell — mert megtörtént. Tudtam, hogy e házasság boldoggá nem tesz s mégis megkötém. Oly könnyelmű balgatag valék, hogy a viszonyok rohamának engedtem, vagy jobban mondva azok vettek rajtam erőt. Kegyednek nincs sejtelme arról, mi az a családi hagyományállás, név, birtok, emlékek, tevékenység nemzedékről nemzedékre szálló öröklése. Oly hatalom ez, melynek ellenében magamat iefegy- verezve és rabbá téve érezém.“ „Meglehet !“ válaszolá Judit. „Azonban e rabság Windeck grófnő szépsége mellett nem volt talán kellem nélküli.“ „Tehát féltékenység, Judit?“ inondá Oreszt örömsugárzó arccal. „Oh ha az, úgy átláthatja mily gyötrelmet okoz, midőn látnom kell, miként hódolnak kegyednek — és mennyire kell reszketnem azon gondolatnál, hogy valaki a sok közöl kegyed szivét megnyerheti — s hogy ezen valaki nem én vagyok. Oh Judit, nemde könyörül rajtam?“ „És én rajtam ki könyörül, Oreszt?“ mondá gyöngéden Judit. „Ön visszatér Windeck grófnéhez...“
