Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

A diodati kéjlak

24

ra gondolj és pedig valami fényesre. Hogy tetszik az orosz herceg?“

„Sehogy,“ viszonzá Judit szárazon.

„Mégsem volna rósz , — hogy is híjják , miféle-------hercegnének lenni. Annyi színpadi koszorú

után igen jól illenék homlokodra egy solid hercegi korona, s ez koronázná meg igazán küzdelmeidet.“ Miranes asszony megcsókoló leánya homlokát, s elhagyá a termet. Judit fáradtan hanyatlott székre ^e halkan ejtett szavakkal :

„Mily ember menageria vészén engem körül.“ Ekkor megnyílt az erkély ajtaja, a függönyök suhogtak, s Oreszt lépett a terembe. Judit idegenkedve nézett reá, s igy szólt :

„Mi jutott eszébe Oreszt gróf — mi mindketten vének vagyunk már arra, hogy bujósdit játszunk.“ „Én nemjátszom, Signora!“ mondá Oreszt, mialatt Judittal szemben helyet foglalt; „sőt a legforróbban óhaj • tanám, vajha ön is felhagyna már egyszer a játékkal.“ „Ezen, mint látszik, igen is komoly társalgásra — mert hisz önnek tekintete oly sötét, mint az éj — alkalmasabb órát válaszszunk,“ mondá Judit, és távozás végett fel akart állani, Oreszt azonban erősen megragadta kezeit, s e szavakra fakadt :

„Nem úgy Signora ! azt hiszi kegyed, azért vártam volna három óráig az erkélyen, hogy most magamat elküldessem ? hogy kegyedet holnap ismét ne egyedül, hanem menageriájában találjam ? hogy napról napra, évről évre a bizonytalanság egyre fokozó