Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
25 dó gyötrelmei közt kínlódjam ? Nem, Judit ! az igy tovább nem mehet ! Kegyednek számot kell adnia.“ „Jól van ! “válaszoló ez, mire székét pár lépéssel hátrább tolta, karjait egymásra fektető és csodaszép, tündöklő fekete gyémántszemeivel, melyek fölé a hosz- szu szempillák gyönge alkonyias árnyat vetének — reá tekintett. Elragadóan szép volt. Oreszt egy darabig szemléletébe mélyedt, azután mindkét kezét hevesen arcáranyom’á, s alig hall- hatólag rebegé : „Judit! .... szeretlek!“ „Erre nincs feleletem,“ viszonzá ez. „Hah!“riadt föl Oreszt felugorva és lábával vadul toppantott a padozatra ;„ha önnek erre nincs felelete, akkor meghallgatnia sem szabad.“ „Ki ne hallaná a szerelem édes szavát ?“ feleié Judit oly lágy kifejezéssel hangjában és tekintetében, hogy Oreszt ismét elfogulttá és fegyvertelenné lön, és esengve mondá : „De az viszonzást is vár, Judit !“ „Én kevés beszédű vagyok, Oreszt gróf, azt már régóta tudja.“ „Hogy kinoz kegyed engem !“ „Oh szegény szerelem-vértanú!“ szólt Judit mosolyogva. „S ha megunom a vértanuskodást ?“ „Akkor tagadjon meg !“ feleié Judit oly hangon, mely Oreszt szivét ezer hurokkal hállózá körül j azonban soha se várja tőlem, hogy önnel valaha sze-
