Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
21 emberek iránt fitogtatott rokonszenvektöl, kik különben egyebet sem tettek, mint hogy egy csomó köny vet tukmáltak a világra, melyeket milliók a nélkül hogy legkisebb testi vagy lelki hátrányukra volna, nem olvasnak, ellenben ezrek legnagyobb kárukra olvasnak. A lángelméket az emberek nevetséges túl- ságig bámulják.“ „De ugyan mit csodáljon az ember,ha nem a lángészt, az emberi lélek e mennyei szikráját,“ szóla csodálkozva a herceg. „Epenaz,“ válaszolá Judit, „hogy az ember nem tudja mit csodáljon, azért vetemedik e bálványozásra, melynél néhány tömjénszemecske okvetlenül az imádónak is jut, minthogy mindenki —természetesen szivkamrájának legcsöndesebb mélyében — az ily szellemmel bizonyos hasonlatosságot, vagy viszonyt, vagy rokonságot tulajdonít magának.“ A fiatal francia, ki a csónakázásnál azt mondotta, hogy a teremtés Isten müve, gondolkodóba esett, vájjon ne nevezzen-e meg egy embert, ki szinte e tó partján, a kis Thonon városkában, nagy fáradozás és alázatosságban kezdé dicsteli pályáját, s kinek müveiről Judit állításának ép ellenkezője áll: mert salezi sz. Ferenc müveit nem ismerni hátrány a lelkek- nek. Ha azonban a francia bátorság egész azon vakmerőségig ment: hogy Istent, a világ teremtőjének ismerte el, oly messze azonban még sem vitte, hogy Judit kinemelégített csodálás vágyával Isten természetfölötti teremtésére, a kegy-világra — és annak
