Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

A diodati kéjlak

20

„És most mely ország illeszti legdrágább gyöngyét Leman koszorújába ?“ fordult a herceg Judithoz.

„Atyám spanyol volt/1 feleié Judit, „és gyermekségemet Cadixban töltém. “

„Oh pompás!“ szólt Florentin. „Ezen nagy szellemek, kik áz emberiség legfőbb javáért, a szabadságért Írtak és működtek, nem csak árnyukat és ne- vüketbagyták visszaérné partokon. A szabadság nemtője, mely zászlóját jelenleg Svájc fölött lebegteti, az ő fáradozásaik-, tanulmányaik- és virasztásaikból kelt életre. Valóban megérdemlik, hogy bucsujárók látogassák azon helyeket, melyeknek hirt szereztek. Ha azonban Rousseau emlékét Clarensben, Voltaire-ét Ferneyben, Staël asszonyét Coppetben, Gibbonét Lau- sanne-ban és Lord Byron-ét az egész tó környékén tisztelik : úgy Fevay-t sem kell felednünk. Ott meg a tett emberének, a politikailag nagy férfiúnak sírja ...-----„Oh! No!“ szóltak közbe az angolok, atya és fiú, kik utazási kézi könyvüket kivülröl tudták.

„Ki volt azon ember ?“ kérdé feszülten Judit. „Az Ludlow volt— egyike azon férfiaknak, kik angolországi Károlyt vérpadra hurcolták.“

„Mi vighek vagyunk,“ mondá az idősb angol, „azonban mégsem szeretjük a királyokat a vérpadon.“ „Helyesen mylord !“ erösíté Miranes asszonyság, „Signor Fiorinonak oly rokonszenvei vannak, melyektől borzad az ember.“

„Én részemről,“ mondá Judit, „iszonyodom oly