Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
19 szonyok környezik, melyek az állami rend legcsekélyebb áthágása miatt Szibériába juttatják.“ „Vagy Cayennebe,“ feleié a herceg igen lekötelező mosoly lyal. Miranes asszonyság különös föladatul tűzte ki magának, elejét venni mindazon beszélgetéseknek, melyek kényes fordulattal fenyegettek. Mindenkor a- zon volt, hogy a sok mindenféle ember között, kik leányához jártak, a békés viszálytalan társalgást fön- tartsa, s hogy mindenek előtt politikai vitatkozás, mitől nem lehet egyebet várni, mint elkeseredést a beszélők — és unalmat a hallgatók részéről, soha föl ne merüljön. Most is élénken szólt közbe : „Mit Szibéria és Cayenne! én egészen mást mondok ! Clarensbe uraim ! Holnap a gőzhajón rendezzünk egy kis kirándulást a vaadtlandi partra, és járjuk össze Clarensben a bosquets d’ Heloise-t.“ A jó kedv ismét visszatért. D’ Avallon marquis diadalmasan állította, hogy a Genfi-tavat a világhírű neveknek már egész koszorúja díszíti, de ezek között a legfényesebbek még is a „n a g y nemzetet“ illetik: Voltaire, Rousseau, Staël asszonyság. Az angolok ellenben azt állíták, hogy Lord Byron föllengzö költészetével messze túlszárnyalja a két utóbbit, Gibbon kétkedő értelmisége Voltaire-vel vetekedik. „Lord Byron a chilloni kastélyba úgyszólván halhatatlan lelket lehelt,“ mondá a fiatal angol. „Ugyanazt tévé Rousseau Clarensre nézve,“ válaszold a francia. 2*
