Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
18 arccal, s jelenté a kíváncsian várakozó körnek, hogy Lelio bocsánatot kér, mivel már ágyban fekszik. „Annál jobb !“ — mondá Judit levetve köpenyét. „Önnek ezen szerencsétlenség miatt épen nem kell békétlenségbe esnie, Fiorino !“ „De annál inkább nekem, “kiáltá a herceg. „Két hete már, hogy itt tartóztat az . . . .“ „Ön szeszélye !“ vágott közbe Judit mosolyogva. „Legyen ! szeszélyem tartóztat ; napról napra igy vigasztalnak : majd ha Lelio eljön ! Ö eljön a szerencsétlen, és napközben — mert hiszen még alig hét óra — lefekszik 1“ „Holnap is nap lesz,“ mondá Judit. „Reám nézve nem lesz!“ panaszkodék a herceg. „Szabadságlevelem ideje már végkép lejárt; el kell mennem.“ „Mily rabszolgaság!“ kiáltá Florentin. „No igen,“ válaszolá az orosz hidegvérüen, „némi rabszolgaság nélkül nem élhet az ember itt a nap alatt. Alul és felül, kivül és belül bilincsek : ez a mi sorsunk. Az egyik a cárnak, a másik a népnek, a harmadik valamely titokteljes hegyi óriásnak, a negyedik holmi szép szempárnak engedelmeskedik : mindenütt bilincsek. Csak oly emher, kit viszony nem fűz semmihez, lehet azoktól ment ; de ez által megszűnnék : ember lenni.“ „Azonban mégis kemény sors,“ mondá meggondolatlanul d’ Avallon marquis, „ha az embert oly vi-
