Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

19 szót ejteni ; de ez csak annyit ért, mintha arabul be­szélt volna. Levin hallgatott; de minél kevesebbet beszélt anyjának Istenről, annál többet beszélt ö ró­la Istennek. Éjfélekig virasztgatott sirva az oltár előtt, különösen midőn anyja szenvedései minden pil­lanatban halálát idézheték elé ; s főleg husvét táján, midőn hiába borult előtte térdre, hiába kérte esde- kelve, hogy tegyen eleget keresztényi kötelmeinek. Ez idő valóban az olajfákhegyén töltött éj volt rá nézve. Majd elmosta a legszentebb fájdalmak emlé­ke minden aggodalmát; majd kérte anyját, hogy ne felejtse el azt, ki keserű kinhalálában sem feledke­zett meg róla, hanem emlékezzék meg, hogy a sze­gény latorként ö is a szenvedés keresztjén függ, s a paradicsomot megnyithatja maga előtt a bűnbánó szeretet müve által. De mindig ugyanazon feleletet nyeré, azon hideg biztosítást, hogy bízik Isten irgal­mában — de nem az egyházi szertartásokban. Igen, még azt is tudtul látszott adni, hogy tulajdonképen a jó Isten adósa neki azon nagy és hosszú szenvedé­sért, melyet el kell viselnie ; Leonora kisasszony sem mulasztá el, hasonló szellemben szólni Levinhez s őt szemrehányásokkal halmozni,hogy gyermekietlen vak­buzgalma által a beteg anya nyugalmát háborgatja. „Nagyságos rokon!“ mondá Levin egy ily alka­lommal „ha egy munkás jönne önhöz és mondaná : Add ki béremet, mert egész nap dolgoztam ; ön mi­előtt kifizetné, kétségkívül azt kérdené : megbízásom­ból és számomra dolgoztál ? — S ha ö azt felelné : 2 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom