Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

16 lenségre és arra szoktatá magát, hogy óhajtásait és személyiségét soha érvényre ne juttassa. Kislelkü, félénk és bizalmatlanná lehetett volna ; de az áhitat ih­letével felruházva alázatossá lön. Önmagától nem reméllt semmi jót ; azért, ha a gonosz közelgett, az isteni kegyelem oltalma alá futott — s ez sértetlenül tartá öt fon. Minél inkább fölismerte magában a ke­gyeleme működését : annál szilárdabbul és buzgóbban ragaszkodott hozzá, annál inkább követte , s igyeke­zett leikéből mindinkább kiirtani azt, mit az önsze­retet s önzés gátul állított föl. Megfosztva az első, a legtermészetesebb szeretettől, a szülei szeretettől, szivében földi szeretet többé nem sarjadzott. E z a föld igen hideg, igen szegény volt számára, szi­ve fölfelé tört, a kereszt tövében vert gyökeret, s szerelme a Megfeszített lön. E szeretettel jött any­jához , ezzel lépett betegszobájába, melyet évek hosz- szán sem hagyott el. Anyja ez időtájt Winde ck várá­ban élt, melynek magánya enyhitöleg hatott fájdal­maira, s hol mindig tartózkodók a családnak egy két tagja, hogy a beteggel társologjon; de legritkáb­ban volt ott férje s idősb fia. Levin atyja keveset gondolt nejével, korán rósz példát adott neki s gyak­ran évekig élt tőle távol. Ez most is a régi kerékvágás­ban ment. Az idősb fiú megnősült s ipa közelében élt; azonkívül nem igen volt kedve a betegszoba magányát megosztani. Levint anyja nem a legszíve­sebben látta. Soha sem érzett iránta szeretetet, s vi­szont nem is mert azt tőle várni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom