Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

15

is, a kereszt alatt a kálvária felé haladni. Az éltes beteges nő még mindig úgy csüngött a hiúság bábjain, mintha húsz éves volna. Ha a fájdalom heve kissé enyhült, fonnyadt arcait azonnal legszebb karminnal festé ki s a tükör előtt egyik fökötöt a másik után próbálgatá míg a legifjitóbb s legcsinosabb győzött, s aztán szívesen fogadott oly látogatókat, kik új divatról és új regényekről tudtak beszélni. Komor náinak egyike jól értett a felolvasáshoz, mi által szolgálata igen terhes lön ; mert nappal sőt néha éjjel is óra hosszant oly könyveket kelle felolvasnia, melyeken a beteg múltjának emlékeit vagy semmis örömeinek és esztelen fáj dalmainak ismétlését leié. Lelke annyira a külsőségeken függött, hogy szelleme a magasztosabb iránt mintegy halott volt.

Levinnek fogalma sem volt anyjának e lelki haláláról. Nem ö, hanem idősb fivére, az örökös, volt az anyai gyöngédségnek s gondoskodásnak tárgya, s csak e pontban, — mely egyetlen volt házasságukban — egyezett meg férjével. A szűk keblek a családot csak a világgali összeköttetés szerint becsülték. Fény és tekintély, gazdagság és birtok, az ősi név képviselése — mind az első szülöttet illeté. Levin fölösleges volt, mint ilyennel bántak vele mindig, s az egyházi rendbe is, mint számkivetésbe küldék. Talán ezen földi örökség elvesztése volt az, mi számára a mennyei örökséget biztosítá. A szülék részéről tapasztalt kicsinylés okozta , hogy önmagát szivéből kevésre becsűié s gyermeksége óta igényte