Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

IX. Könyv

24 szélgetéseit élvezhetnék. Es ha kíváncsiságuk annyira menne, hogy érinteni akarnák az Istent, vagy daemont, ugyan hogy tehetné azt az ember, a ki még egy verebet sem érinthet előbb, mint azt tőrbe-ejtette ? II. Az istenek tehát az által, hogy látnak s magokat láttatják, hogy haliamnak s magokat hallatják : az embe­rekkel társaloghatnának. Ha pedig a daemonok, mint mondottam, ily módon társalkodnának az emberekkel, és nem fertőztetnének be, az istenek pedig ha érintkezésbe jönnének,tisztátálanokká lennének : akkor állításuk szerint a daemonok nem, az istenek ellenben befertőztethetők. Ha pedig a daemonok is befertőztethetők : akkor ugyan mit használnak az embereknek a holtuk után való boldog­ságra, ha őket, magok is be lévén mocskítva, meg nem tisztíthatják; hogy a meg nem fertőztetett istenekkel, kik között és az emberek között közbenjáróknak rendeltettek, a megtisztúltakat egyesíthessék? Vagy, ha ezen jótéte­ményt nem nyújtják : akkor ugyan mit használ az embe­reknek a daemonok ezen barátságos közbenjárása? Ta­lán azon vannak, hogy az emberek holtuk után a daemo­nok által ne jussanak az istenekhez, hanem mindkettejök tisztátlanságban élvén, egyikök se lehessen boldog ? Hacsak valaki azt nem mondja, miszerint a daemonok szivacs, vagy más efféle tárgy módjára úgy tisztítják meg barátaikat, hogy annál tisztátalanabbakká válnak ők, mennél jobban megtisztúlnak az emberek az azokkali súrlódás által. Ha ez így van : akkor az istenek a job­ban befertőztetett daemonokkal, kik az emberek közelsé­gét és közlekedését, nehogy tisztátalanokká váljanak, kerülték, társalognak. Vagy talán az emberektől tisztá­talanokká lett daemonokat az istenek megtisztíthatják, és tőlök nem lehetnek tisztátalanokká, az embereket pedig ily módon nem tisztíthatják meg ? Ugyan ki hinne más ilyesmit, mint az, kit a csalárd daemonok rászedtek ? Ha a látás és láttatás tisztátalanná tesz, s az emberek látják az isteneket, kiket mint az ég legtisztább fényét és csilla­gát láthatóknak mond, úgy a daemonok, kiket hacsak nem akarják, nem lehet látni, jobban biztosítvák az em­berek ily megfertőztetésétől. Vagy ha nem a láttatás, ha­

Next

/
Oldalképek
Tartalom