Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

XIV. Könyv

245

tart a jóban, a mely el nem veszhető. Mert, a hol a megnyert jónak szeretete változliatatlan, ott bizonynyal, ha szabad mondani, a kerülendő rosznak félelme biztos. Ugyanis e tiszta félelem alatt amaz akarat jelöltetett, melynélfogva nem szükséges, hogy akarjunk vétkezni, és nemis gyarlóságunk fölötti aggodalomból, hanem a szeretet nyugalma miatt kerüljük a vétket. Vagy ha egyáltalán semminemű félelem sem lehet ama legbiztosabb helyzetében az örökkétartó és boldog örömöknek, úgy e szavak: „Az Úrnak tiszteletfélelme szent és örökre hasznos/‘ úgy értendők, mint e szavak: „A nyomorúltak reménye nem vész el mindörökre.“ Mert maga a türelem sem leend örökkétartó, mely csak ott szükséges, hol bajokat kell eltűrni, de örökkétartó leend, hova türelem által jutunk. így talán a tiszta félelemről mondatott, hogy mindörökre megmarad; mert az marad meg, a hova maga a félelem vezet.

VI. Melyek így lévén, — mindezen indulatok — minthogy helyesen kell élni, hogy eljuthassunk az örök életre, — a helyes életben jók lesznek, a gonosz életben gonoszak. A boldog s egyszersmind örök életben a szeretet és öröm nemcsak helyes lesz, hanem biztos is; ellenben félelem és fájdalom nem leszen. Honnan már eléggé kitűnik, milyeneknek kell lenni az Isten városa polgárainak e zarándoklásban, t. i. lélek, s nem test szerint kell élniök, azaz: Isten, s nem emberszerint ; és milyenek lesznek azon halhatatlanságban, melyre törekednek. Ama város pedig, vagyis a társaság, melyet nem Isten, hanem az ember szerint élő gonoszak képeznek; és kik megvetve az igaz isteni tiszteletet, áltiszteletben az emberek ésdae- monok tanait követik, a gonosz indulatoktól, mint megannyi betegségektől és háborgásoktól nyugtalaníttatnak. És ha bír is néhány polgárral, kik az ily szenvedélyeken uralkodni, s azokat mintegy mérsékelni látszanak: gonoszságukban oly kevélyek s fölfuvalkodottak, hogy minél kevésbbé sanyargatja őket a fájdalom, annál nagyobb bennök a pöffeszkedés. És ha némelyek ezt annál veszé- lyesb, mennél ritkább hiúságból megszeretik, t. i. hogy őket épen semmi indulat föl nem indítja és ingerli, sem meg nem változtatja s ingatja : inkább az emberi termé-