Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

VIII. Könyv

317 IV. Socrates legjelesebb tanítványáról, Platóról, ki a bölcsészetet három részre osztatta. Socrates tanítványai között legszebb hírben ragyo­gott Plato, és nem méltatlanul, mert valóban a többieket mind elhomályosítja. Ez Athénében igen tisztes család­ból született, bámulatos elméjével tanulótársait mind fölülhaladta, midőn pedig a bölcsészet kiművelésére magát és Socrates egész rendszerét elégtelennek találta, mindenfelé nagyszerű utazásokat tett, a merre csak valakinek jeles tudományossága őtragadá; így Egyp- tusban megtanulta mindazt, mit ott nagy becsben tar­tottak és tanítottak, innét ismét Italia azon részébe jővén, hol a pythagoreusok jeleskedtek, az akkor virágzott összes itáliai bölcsészetet a legjelesebb tanítóktól hallgatva, tette magáévá. Es minthogy Socrates mesterét különösen szerette, őt csaknem minden beszédében idézé, s még azt is, mit másoktól tanúit, sőt saját elmeszüleményeit is az ő finom modorával és erkölcsi beszédeivel fűszerezve adá elő. Minthogy a bölcseség tudománya cselekvés és.szem­lélődés körül forog, a miértis az egyik része cselekvő­nek, a másik szemlélődőnek mondható : a cselekvőnek tárgya is az erkölcsök képezése, a szemlélődőé pe­dig a természeti események vizsgálása és az őszinte igazság. Socrates a cselekvőben tűnt ki inkább ; Pytha­goras inkább a szemlélődőre fordítá minden kitelhető értelmi erejét. Plato jmdig — mindkettőt jelesül össze­kapcsolva a bölcsészetet tökélyesítette — és azt három részre osztá, úgymint: erkölcsire, mely leginkább a cselekedetek körül forog ; természetire, mely a szemlélő­désre szorítkozik; és végre észbelire, mely az igazat a hamistól megkülönböztetni tanítja. Ez ugyan mind a cselekvés-, mind pedig a szemlélődéshez szükséges ; de leginkább a szemlélődés veszi igénybe az igazság tiszta megismerését. Ezen három részre való felosztás ennélfogva nem ellenkezik azon fönemlített különböztetéssel, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom