Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

I. Könyv

17 valóban nagy nyomorúság, akár hazug ság által eltitkol­ják, akár igazmondás által fölfedezzék. Mert a kínzások közt senki sem veszté el Krisztust, habár vallotta is; de az aranyat senki sem tarthatá meg, hacsak el nem ta­gadta. Azért talán hasznosabbak voltak azon kinok, melyek a soha el nem enyésző jót taníták szeretni, mint azon javak, melyek birtokosaikat a hozzájok való ragasz­kodás miatt minden haszon nélkül kínozták. De sokan, kiknek noha nem volt mit előadniok, mégis kínoztattak, mivel az ellenség nem liitt szavainak? Ezek talán gazdaság után sóvárogtak, s így nem szent aka­ratból valának szegények, azért az ilyeneknek is meg kelle győződniük arról : hogy nem a gazdagság, hanem annak kivánata miatt érdemesek ily kínoztatásra. Hogy pedig az ellenség, nem hivén szavaiknak, olyanokat is kí- noztatott volna, kiknek a keresztény tökély utáni na­gyobb törekvés folytán elrejtett aranyuk és ezüstjük nem volt, kételkedem. De lia ez meg is történt, a ki a kinok közt szent szegénységét vallott, az Krisztust vallotta. Azért habár az ellenség vallomását nem is méltatta hitelre: a szent szegénység ily megvallója mégis men­nyei jutalom nélkül nem szenvedhetett. IV. Sokat a keresztények közöl is hosszas éhség sorvasztott? Buzgó tűréssel ezt is hasznukra fordították a jó hívek. A kiket az éhség megölt, azokat mint bár­mely más testi nyavalya megszabadította e világ nyomo­raitól, a kiket pedig meg nem ölt. azokat mértékletes életre, s tartósabb böjtölésre tanította. XI. Az ideiglenes élet végéről, legyen az akár hosszabb, akár rövidebb. De a keresztények közöl is sokan megölettek, sokan a halál legiszonyúbb nemeivel múltak ki? Ha ez fájdal­mas érzetet költ bennünk, akkor ez bizonyára közös mindnyájunkkal, kik e világba léptünk. Az bizonyos, hogy senki sem halt meg ki előbb vagy utóbb meg nem halt volna. A halál által pedig mind a hosszú mind a rövid élet egészen egyenlő lesz ; mert a mi már nem létezik, az a másiknál már sem nem jobb vagy roszabb, sem nem 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom