Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Aranyszáju Szent János Konstantinápoli érsek A papságról irt hat könyve - Harmadik könyv
2G9 szegénység oly nyomor, mely kielégíthetlen, s folytonos panasz- és háladatlanságban nyilatkozik. Nagy okosság és serénység kell azok elnémítására, kik minden alkalmat megragadnak, hogy rágalmazhassanak. Valóban sokan e hivatalra alkalmasnak vélik azt, ki nem pénzvágyó. Én ugyan megengedem, hogy minden tulajdonok közt legelőször e nagylelküségszükségeltetik, mert e nélkül inkább zsaroló, mint gondnok ; inkább farkas, mint pásztor leend ; de azért véleményem szerint ez egyedül még senkit sem tesz alkalmassá e tisztségre, hanem ezen kívül még más tulajdonnal is kell bírnia, milyen : a béketürés, mely minden jóknak kútfeje, és a lelket mintegy biztos kikötőbe vezeti. Mert az özvegyek részint szegénységük, részint koruk és nemök következtében féket nem ismerő szólásszabadsággal élnek ; lármázó csevegésükkel alkalmatlankodnak ; ok nélkül panaszkodnak s jajgatnak, hol köszönetét kellene mondaniok ; gyalázzák azt, kit dicsérniük kellene ; az elöljárónak pedig mindezt szilárd lélekkel kell tűrnie, és sem alkalmatlan lármájuk, sem esztelen panaszaikra föl nem háborodnia. Mert boldogtalanságuk inkább könyörü- let, mint gyalázatra méltó. Nevetni pedig inségöket, vagy bántalmakkal tetézni szegénységöket a legnagyobb kegyetlenség lenne. Mért is bölcs Sirák fia, tekintvén az emberek fösvénység- és kevélységét, tudván hogy a szegénység a legnemesebb jellemű férfit is képes eltántorítani, és arcátlanná tenni, következő szavakkal arra int, miként az, kinek kötelességében áll a segélynyújtás, föl ne háborodjék, midőn hozzá folyamodnak ; hogy ellenséges indulatot ne tápláljon irántuk, midőn gyakori követeléseikkel nyugtalanítják őt; hogy szelíd s könnyen megközelíthető legyen. „Hallgasd meg —úgymond bölcs Sir. f. — örömest a szegényt, s felelj neki nyáj as szelídséggel“ 1). Nem szól itt arról, ki jótevőjét föl ingerli:mit is mondjon az ily aljasról? hanem ahoz szól, ki gyöngeségét eltűri, intvén őt, hogy a szegényt, mielőtt őt segítené, szelíd tekintetével és nyájas szavaival iparkodjék bátorítni. Ha ki az özvegyeket javaiktól ugyan nem fosztja meg, de ') Bölcs Sirák fia 4, 8.