Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)

Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Harmadik könyv

201 Nem fekvék szivükön az aranyat elásni: sem az utódokra szállható ezüstöt elrejteni; hanem a legvégsőbb Ínségben is az erényességet szem előtt tartván, a sz. tüzet megőrzék, nehogy vagy a tisztátalanok megfertőztessék, vagy a meg­holtak vére eloltsa, vagy az idomtalan romok halmaza elnyomja. 100. Egyedül vallásszabadságuk maradt meg tehát, midőn Perzsiába^ költöztek el ; mert a fogság ezt tőlök el nem rabolhatá. Evek folytával pedig Isten akarata azon gondolatra vezérlé a perzsa királyt, hogy Judaea templo­mát fólépíteté és Jeruzsálemben a törvényes isteni tiszte­letet visszaállítá. Ez ügyben Nehemiás főpapot küldé visz- sza, ki magával vivé azon papok unokáit, kik hazájukból kiköltözendők, a sz. tüzet nehogy veszendőbe menjen, el- rejték. Elérkezvén pedig a helyhez, a sz. atyák bizonyí­tása szerint, tűz helyett vizet leltek. Eként nem találván a tüzet, melylyel az áldozati fát meggyujtsák, megparan- csolá Nehemiás, hogy vizet merítvén, hozzá vigyék, s a máglyára föcskendjék. És ime, oh csudalátvány! oszolnak az ég sűrű fellegei, fénylik a nap, s a fa tüzárban lobog, mire az Űr e nyilvános kegye-szülte látvány összes bámulói örömben olvadoznak. Nehemiás imádkozott, a papok éne­keket zengedeztek az Istennek, s miután föl lön emésztve az áldozat, Nehemiás a megmaradt vizet a nagyobb kö­vekre önteté, mire újra föllobogtak a lángok, s az oltárról visszaverődő fény azonnal elenyészett. 101. E jel hírére a perzsa király azon helyen, hol a tűz elrejtve volt, később pedig a viz találtatott, imodátépí- tetett, hova igen sok ajándok vitetett, Ez imodát Nehemiás kortársai ephthar-nak, mi tisztulást jelent, hivták : a leg­többen pedig nephthe nek nevezik. Jeremiás látnok iratai­ban található, miszerint megparancsolá az Űr, hogy a le­endő papok e tüzből vegyenek használatra, Ez azon tűz, mely Mózes áldozatára esvén, azt folemészté; mint Írva van: „Mert tűz jővén az Úrtól, m egem észté minden áldozatot, mely az oltáron feküdt“ ])- E tűzzel kelle megszentelni az áldozatot: mért is Áron fia­1) Mózes III. k. 9, 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom