Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
132 gerre érkeznek, annak úszó habjaiba merítsék el,hogy az éhes halak, ha mégis fönmaradt valami összeroncsolt testéből, falják föl, vagy a ragadozó tengeri szörnyek szaggassák szét, miután a szárazföldi vadállatok öt megérinteni sem bátorkodának. Sikertelenül Azonfölül hű szolgáim bármellyike nehéz malomié" erbe* követ nyakára kötni, köteleségének tartsa, ne- hogy a hullámzó haboktól idegen partokra vettetve valamikép az utósó megtagadott tiszteletet elnyerje; hanem ellenkezőleg a hullámoktól tova hajtatva, s a szirtekbe minél többször s erősebben ütközve egészen megsemmisüljön , hogy mint halott se leljen nyugalmat a kősziklák közt. —íme mit művelsz dühödben fulladozó Dacián! Még más elemben is dicsövé teszed vértanunkat. Akiadott parancs erejénél fogva csakugyan bevárják a megigazult- nak hideg tetemeit, s nyakcsigáját körülövedző durva kötelekkel csatolják egy malomkőhöz. Azután pedig bizonyos Eumorphius gonosz gondolko- zásu s istentelen életű ember, ki megigéré Dacián- nak ebbeni gyászos szolgálatát, összeszedvén a városból nehány hajóslegényt, az utálatos tett végrehajtására indul ; társaival együtt hajóra száll, s miután hűséget Ígért volna a gonosz tett véghezvitelében, társait hosszú s nehéz utjokban a gyors haladéra serkenté. Miben szót fogadni a fölhevült hajóslegények nem vonakodának. Azonban midőn már eltünedeztek szemeik elöl a bércek csúcsai, s az egész tengerpart a látkörön kiviil esett, attól tartván , nehogy idegen földre hajtassanak, a sz. tetemet a tenger közepén az örvénylő habokba temették. Ekkor örömittasan Daciánhoz visszatérvén, mintha ők lennének a kedves üzenet legelső hir- nökei, mindent betöltének viszhangzó taps-zajukkal, matrózcsintalansággalkiabálván, hogy Vince mindnyájok szemei elöl már eltávoztatott, s mint a féle első tudósítók hanyatthomlok rohantak sebes visz- szatértökben. Azonban Isten különös gondviselésé-
