Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
II.
37 À három cimbora együtt ült, midőn a visszatérő követek hirül hozák utjok sikertelenségét s a kanonok bátorlelkii válaszát: ez azonban épen nem zavará meg őket, csak inkább olaj vala az izzó szikrákra: szerfölött megboszonkodának a bős feleleten, s azon rágalmat koholván: hogy múltkor honáruló ügyben fordultak volna meg a homonnai grófnál, kutatókat rendelének az őrizet alatt tartott papokhoz, fólhatal- mazván őket mindent magokkal vinni, mi az atyák hajlékában találtatnék. A fosztogatóknál senkisem vala készebb a szolgálatra: azonnal zsákmány-szomjasanrontának az atyák lakába, s összeharácsolák a csekély podgyászt; egyik különös gonddal kérésé s erősen kezdé követelni a kápolna kulcsait , s miután azokat a szokásos helyen meglelé, sietett szentségtörö vágya kielégítésére : de István atya útját állá: ,Barátom ! — szólitá öt, — őrizkedjél, nehogy kárt tégy a szent dolgokban; azok Istennek fölszentelvék, szentségesek, nagy büntetés nélkül nem lehet azokat elragadni, de csak bántani sem.4 A jámbor intés megsérté a szilaj rablót, s ez haraggal telve válaszola : „Hallgass ! Viseld te csak lelked gondját, a kápolna gondviselése nem tartozik hozzád.“ ,Hagyd te csak rám — viszonzá István atya, — az én lelkem gondját, az engem illet; te meg csak azt tedd, mire küldettél.4 Illy eleven buzgóság és nem kevesebb bátorság lakott István atyában Isten háza és szentségének védelmére : de ezzel nem köté meg a rajongók kezeit: miután mindent fölkutatának, egyik a csekély zsákmányt, melly csak is egy csepp vala égető szomjuk enyhítésére, vállra vetve, könnyen elvivé, a többi üres kézzel boszonkodva hagyá el a kis hajlékot. E perctől fogva a hitvallók a véres halálra kezdőnek készülni. Kit a múlt emléke ijeszt, s a jövő félelme aggaszt, annak rettenetes a halál: de kinél a halál küzdelmeinek befejezése, Isten dicsőségére s a lelkek üdvére szánt munkáinak vége, könyei fölszáritója, fájdalmai eloszlatója; ki tudja, hogyT azon percben, midőn testi szemeit az itt len levő dolgok elöl behunyja, lelki szemeit Istene s Ura Jézus Krisztus örök látására nyitja meg: annak kedves- angyal a halál. Hitvallóink elmondhaták szent Pállal : „Harcomat helyesen kivívtam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam : ami még hátra vagyon; eltétetett énnekem az igazság koronája,
