Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
40 Ilitliagyúk a/, üldözés alatt. Taposírba. A mareoták kíséretünkre törtek és bennünket erőszakosan kiszabadítottak. Most pedig többi társunktól is elszakadva, én, Péter és Kájus bárom napi járásra Paraetoniumtól Lybiának sivatag és rút helyein tartózkodunk elzárkózva.“ — Kissé alább ezután folytatja: „A városban néhány áldozár rejté el magát: Dióskor t. i. Dömötör és Lucius, hogy igy titkon fölkereshessék a keresztényeket. Fausztin pedig és Aquila, kiket a nép jobban ismert, egyiptomba költöztek. Ezeket követték: Fausztus, Özséb és Chaetimon szerpapok, kik a betegségben elhaltak közöl fónmaradtak. Itt különösen megemlítendő Özsébünk, kit Isten kiválólag meghívott és megerősített arra, hogy a fogságban sinlödő hitvallóknak szolgáljon, s a dicső vértanuk hulláit, habár élete kockáztatnék is, eltemesse. — Mert a főnök mai napig sem szűnik meg elébe hozott testvéreinket részint a legkegyetlenebb módon kivégeztetni, részint kínzásokkal gyötörni, és biiztelyjes börtönökben, bilincsekkel terhelten senyveszteni, szigorúan megtiltván az azokhozi közeledést, s gyakran kérdezősködik : nem látogatja-e meg őket valaki ? Azonban Isten a szenvedőket hitrokonaik szolgálatkészsége- és jótékonysága által folyton vigasztalja.“ Ezen töredékhez Özséb is csatol néhány adatot azokról, kik e töredékben megérintetnek , ezeket is örömmel közöljük. Tudnunk kell továbbá, igy szól ö, hogy Özséb, kit Dénes szerpapnak nevez, később Laodiceában püspöknek neveztetett ki; Maximus pedig , kit Dénes áldozárnak nevez , ennek halála után az alexandriai egyház kormányzását vévé át, végre Fausztusnak, ki Dénessel együtt a hitvallásban tiindöklött, aggott korában fejét vették. Özsébröl a 32—ik rész is szól. VI. Midőn az egyház hosszasb békének örvendett számtalanoknál annyira megfogyott az ősöktől nyert, hit iránti buzgalom, hogy sokan a keresztények közöl, mindjárt az üldözés kezdetén a
