Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

189

Kiizde kívül belül : agg testét tövisek sanyaríták, Benn kebelében meg szomorúság férge tanyázott. Bajt bajt közt feledett: lelkének kínjai a test Fájdalmit némíták el; szive szörnyű keserve A tagokat készté hallgatni bajukkal. Azonban Gyarló porhüvelyét (noha rendíthetlen a lélek Es mégvetve tekint a gyávult testre hitében)

A tél és éhség s rejtjének zordona végre Meggyözék, s már már készült elhagyni az érzés. Nagy hideget tűrvén a lankadt ősznek ereiben Megjegesült a vér, s kifagyott testéből az élet: Ámde megindulván Isten, nem hagyta, hogy illy szent

Főpapját a bús sir emésztő mélye takarja.

Ámbár mint Illést, táplálhatná ugyan ezt is, Étkekkel madarat kiildvén a puszta magányba;

Vagy valamint Mózest, őt titkos sírba tehetné.

De csak az egy Mózes vala méltó illy kegyelemre, Hogy titkos hant födje porát; mert joggal is illett : A test, melly arcban fénylett, s Istennel időzött,

E 111 alván illy tiszteletet nyerjen , s temetőjét Isten tudja csak és egyedül Ö lenne tanúja.

E pap s hitvallóra tehát kegyesen letekinte A legjobb Atya s látván őt, nem hagyta továbbá Veszni az erdőben; s mivel ollyant szánt vala néki Mentőül, ki nagy érdemiben vele lenne hasonló: Bódogot inti ki a börtönnek rabseregéböl,

A kinek érdemihez csatolá, hogy az őszbeborultat Ápolván, lelkét testébe idézze s iidülten Elvigye híveihez megrémült nyáj örömére A pásztort. S éjjel tündöklőn jön le az angyal,

S foglyok serge között csak az egy Bódoghoz irányoz Szót, kit vallásért bűnhődni tereltek e helyre. Egyre oszolt a sötét börtön borzalma. A szent szó S mennyei fény álmát Bódognak elűzik ; ijedve Elrémül, de legott híven hallgatja szavait meg. Mintha csak álmodnék, de megértve az égi parancsot ,

Elbámulván kezd vonakodni: hiszen nem eresztik

Isten Bódogot

küldi hozzá.