Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

188

llegfogatik.

Börtönbe zárva kinoz- tatik.

Maximus halálig lesz.

Mint kőfal, szemközt úgy áll a vadszivüekkel,

S ifjúi években hite által, melly kebelében Lángol, egekbe merült élméje feledte elaggott Élte korát, Krisztus lelkét hordozva szivében.

Olly szent ö és nagy, hogy szinte magába alig fér, Csillagi fény villog szemiben s arcán ragyog érdem. Megfogatik vígan s a dühöngök vaskezeikkel Elhurcolják öt. De az ellen durva szokása Inkább a lelket, mint testet veszni kivánja. Megkísérli tehát, s pihen addig kardja hüvelyben; Khmernek et szed elő s igy jö a halálra fokonként.

Börtönnel kezdé a kinoknak sorait meg,

S éji sötét gyötréséhez vasláncokat adván A kezek és lábák s nyaka durva bilincsbe szorulnak. Nyughelyül összetörött cserepek hintetnek a földre, Hogy hegyeikkel a szem pihenő álmát tova űzzék. Ámde a hitvalló nem nélkülöz itt se világot S nyágaimat, mert Az, kivelöegyesűle szorosban, Krisztus tűr vele, s a gyötrő kínok szaporítják Érdeminek viruló koszorúit; s teste habár a Vaskötelékekkel nyűgözve e helyre szorúl is, Leikével szabadon Krisztushoz szárnyal egekbe, Élvezvén ott a hőn óhajtotta jutalmat.

Illy fajival neheziile tehát Bódogra az üdvös Kínzás : vasláncok s börtön siirii éje gyötörték. Mennyi azonban a kín, mellyet szenved vala teste, Annyi babért nyert Krisztustól békés türedelme. Maximus e közben betegen volt messze hegyekben;

Ádázak gyilkos kezeit kikerülte ugyan, de Könnyebb még sem lön itt vértanusága keresztje, Mintha nyakát éles pallos leütötte s üszőkkel S kínzással tagjait gyötrötték volna ; epesztöbb Gond égette szegényt nyájáért, s fagy mer évité Testét, rá hullván hidegült harmatja az égnek. Nem lele élelmet se tetőt, éjente naponta Szüntelen áradozón hangzott ajakárul imája. Elfáradt testét nyugalomra lehajtni akarván,

Csak tövisekre talált ; elméjén gondok ügettek.