Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Előszó
VIII Miben rejlik e szembeötlő különbség oka ? A hit Istennek természetfölötti ajándoka ; azért nem csoda, hogy az élő hittől áthatott ember mintegy tülemelkedik emberi természetén, s lenézve azt, mit mások istenítnek, megvetvén azt, minek az anyagiság embere egész életén át áldozik, lábbal taposván a bűn átkos földén növő rózsákat, a világ csalékony örömeit, keserűséggel telt élveit, s porladó kincseit: egyedül az égi javak, egyedül az Islenneli boldog egyesülés után sóvárog. Az élő, az Isten iránti szeretettől lelkesített hit legyőzi mindazt, mi őt égfelé röptében akadályoztathatja, szilárdul ragaszkodik az elismert igazsághoz és nyíltan, félelem nélkül vallja azt, Isten kegyelmével diadalt aratván az ördög, a világ és a test fölött. Szóval : egyedül az igaz hit teheti az embert erényessé , szilárddá s valóban nagygyá. Ezt a századok történelme igazolja, mellyből kitűnik, hogy mindig teljesültek Üdvözítőnk e szavai: „Ha hitetek leend, mint egy mustár mag, azt fogjátok mondani e hegynek, menj által innét amoda, s által fog menni... És semmi sem leszen nektek lehetetlen.“ Ezt a legfényesebben bebizonyítja a kereszténység első kora, ama dicsőkor, mellybenKrisztus egyházának hivei nem csak állhatatosan ragaszkodának az isteni, az egyedül üdvhozó egélyhez, nemcsak addig ismeretlen s a pogányok bámulatát kierőszakoló erények fénye által dicsőítették azt : hanem mindenről, mit e világ nyújt, lemondva, rendületlen lelkülettel siettek annak megváltására s vérökkeli le- pecsételésére. S honnan a bajnokok ezen aj, Iegdicsöbb nemének megszámlálhatlan serege ? A hit s az Isten iránti lángoló szeretet az, melly őket a máglyákon, kereszteken, vadállatok , s a bősz kegyetlenség annyi iszonyatos eszközei közt kimondhat- lan kinok eltűrésére buzditá; az igaz hit, melly elejökbe tünte- té a tulvilági jutalmakat, s szüntelenül eszökbe juttatá, hogy „e világ szenvedései nem méltók azon dicsőségre, melly bennök nyilváníttatni fog,“ szemeik elé tüntetvén annak képét, ki önmaga ontá vérét a világ bűneiért.... A vértanuság kora tehát méltán neveztetik az egyház leg- dicsöbb korának, melly örökre letörölhetlen vérbetükkel bizo- nyitá be a keresztény tan isteni eredetét. De ez egyszersmind azon tükör, melly a legrendületlenebb hit, legbiztosabb remény, természet fölötti szeretet s önmegtagadás égi erényeit sugározza vissza a késő utókornak.
